Zimankós volt ez a szombat reggel. Hiába, az Október már Október. Későn kel föl a Nap és csak nagy sokára tudja szétoszlatni a hajnali ködöt, ami ilyenkor beveszi magát az ember bőre alá is. Lassan gyűlt össze az etyeki szüretre igyekvők lelkes csapata. Az indulásig mintegy harmincöten lettünk és még jó, hogy két kisbuszt rendeltünk, mert egybe bele sem fértünk volna. A szőlőgyűjtő ládákat így is egy utánfutóra kellett pakolni.
Az indulás után még egy kicsit bóbiskolt a társaság, de Etyekre érve már mindenki frissen vonult le Gombai Tibor borászatába. A gazda izibe finom törkölypálinkával kínált minket és egy rövid, de kellemes beszélgetés után, János áldásként, ismét csak törkölyt töltögetett a poharainkba. A pálinka meg is adta a kellő lendületet a szürethez, így aztán a szőlődombra érve már vidáman ugráltunk le a buszról. Ott Gombai úr kijelölte szőlejéből a leszüretelendő sorokat, amiken, ha jól emlékszem „chardonay” fajta termett. Mi persze nem ugrottunk neki azonnal a szedésnek, hanem szép komótosan benyakaltunk két kis üveg páleszt, azaz pálinkát a hazaiból, azaz a boltiból, majd alaposan befrüstököltünk. Eztán már valóban odaveselkedtünk a szép, lugasokba nevelt szőlőnek, és mintegy parancsszóra, azonnal megindult a szokásos jóízű csipkelődés. A lugasokat két oldalról szedtük egyszerre, a közökben lépkedve, párokba rendeződve. A sorokon aztán a párok is, meg a szomszéd szedők is zaftos beszólásokkal kínálták meg egymást, nagyokat nevetve. A kezek közben szaporán jártak, az ollók csattogtak, a ládák teltek és mire felocsúdtunk, már a végére is értünk a soroknak. Csak akkor láttuk meg, hogy milyen hosszú sorokon szedtünk, mikor visszaballagtunk az elejükre. Kipirulva fotózkodtunk még néhány kép erejéig, majd elpusztítottuk a reggeli maradékát, felpakoltuk a teli ládákat s elindultunk a falu felé.
Etyekbe érve ismét csak bementünk Gombai Tiborhoz lemérni a szőlőt.
Persze a méréshez csak néhányan kellettek közülünk, mi többiek viszont menten körülültük a nagy kerti asztalt, ahol a gazda gyöngyöző, „koronás”, tavalyi borokkal traktált minket. Háromféle bort kóstolhattunk, de pogácsa legyek, ha meg tudnám mondani, melyik nem ízlett. Szóval, mind finom volt. A kóstoló végeztével hamar fölkerekedtünk és a szekér rúdját a Toronya utca felé fordítottuk. Hazaérve aztán szaporán felállítottuk a préseket és nekiláttunk a mustgyártásnak. Az ifjak, fiúk és lányok, rangidős urak egyaránt, derekasan kivették a részüket ebből a munkából is. Természetesen a délelőtt folyamán elkészült pincepörköltet is felfaltuk közben. Kora délutánra sok láda szőlő musttá változott, és szorgos kezek szaporán töltögették a flaskákba az édes nedűt. Mire a Nap lebukni készült a hegyek mögé, még utolsó pillantásával láthatta, amint a társaság vidáman bandukol befelé a Népház nagytermébe meglesni a borászverseny izgalmas eseményeit. Ez azonban már egy másik történet.
/Szász Kálmán/
