A szakrális múlt komoly és releváns szerepet játszott Óbuda történetében. A keresztény hit bizonyítékai szűkebb pátriánkban a római korig nyúlnak vissza, amelynek szép példája a 4. század közepén épült ókeresztény kápolna Raktár utca-Hunor utca kereszteződésében, a Cella trichora.
A Táborhegy lábánál elterülő terület, a kora középkortól – az államalapítást követően – fontos vallási helyszínnek számított, amelyet elsősorban Fehéregyháza legendáriumának köszönhetett. Anonymus 1200 körül írt Gesta Hungarorum c. művében ezt a helyet jelölte meg Árpád fejedelem sírjának, amely fölé első királyunk, I. (Szent) István emeltetett plébániát.
Ez a rövid bevezető rész szervesen kapcsolódik az Óbudára betelepülő pálos rend történetéhez, hiszen az ő feladatuk volt a 15. századtól ennek a többszörösen szakrális földterületnek a gondozása, az ide zarándokló hívek lelkiápolása. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend története a 13. század közepén kezdődött, bár remeték és más rendek már korábban éltek és működtek hazánkban. A rend alapítása Özsébhez – későbbi Boldog Özséb – köthető, aki esztergomi kanonok volt, és az ottani káptalanban szolgált. A tatárjárást (1241-1242) követő lelki sokk hatása alatt döntött úgy pár követőjével, hogy lemond rangjáról, tisztségéről és vagyonát elajándékozva a Pilisbe vonul remetének.
A kis közösség szépen gyarapodott és 1250-ben monostort emeltek a Szent Kereszt tiszteletére Klastrompuszta térségében. A pilisi remeték – egyházi szervezetként – a veszprémi püspökség fennhatósága alá tartoztak, ezért minden kérdésben elsőként ott döntöttek. A közösség hivatalos neve az Első Remete Szent Pál Rendje (Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae) lett és 1328-ban XXII. János pápa engedélyezte számukra az ágostoni regula használatát. Jellegzetes fehér öltözéküket 1341-től viselhették.
A pilisi központból kiindulva kezdtek el terjeszkedni és sorra alapíthattak rendházakat az országban. Vannak, akik a mai napig valami ősi misztikumot kötnek a rendhez, kiemelve a Pilist, mint szent helyet, a fehér habitust (szerzetesi ruha) pedig a táltosokkal hozzák kapcsolatba.
A pálosok és Óbuda – Táborhegy – története a 15. századtól íródott, I. (Hunyadi) Mátyás magyar királynak köszönhetően.
A XIII. század közepétől – a tatárjárást (1241-1242) követően – Óbuda települése folyamatos fejlődésnek indult, amelynek az oszmán török invázió vetett jó időre véget. Megnőtt a település mérete, egyre jobban művelés alá vonták a várost övező földeket. Az óbudai dombokon ebben a korszakban jelentős méretű parcellákon folyt magasszintű szőlőtermesztés, amelyből egyre komolyabb bevételek illették meg a tulajdonosokat (király, egyház, szabad polgárok).
A legendárium szerint Fehéregyhazán emelt és a kora Árpád-kortól tisztelt és kiemelkedő zarándokhelynek számító Szűz Mária-templom is ilyen területen volt (Fehéregyháza és a Szűz Mária- templom misztikumára és az azt övező legkülönböző teóriák ismertetésére itt most nem térünk ki!) és állapota rohamosan romlott.
Szűz Mária kultuszát nagy becsben tartó Hunyadi Mátyás ezen az állapoton kívánt változtatni és az általa különösen kedvelt pálos rend gondozására bízni a zarándokhely felügyeletét. Az egykori kis templom gondozása, illetve a zarándokok lelkiüdvének ápolása az óbudai prépost feladata volt, aki plébánost állítatott az élére. Azonban évtizedek során ez és már miséket is ritkán tartottak a templomban.
Mátyás király 1480-ban IV. Sixtus pápához írt levelében engedélyt kért a pálosok Fehéregyházán történő letelepítésére, valamint számukra egy új templom és egy kolostor felépítésére. Ezáltal a zarándokhely működtetése és a lelkiszolgálat teljességében a pálosok feladatává vált volna. Az új „állomáshely” átvétele és az építkezés – eddig nem teljesen tisztázott okokból – elmaradt, amely a pápa rosszallásával járt és kiátkozással fenyegette meg a rendet. 1484-ben Mátyás újabb kérelemmel fordult a pápához, hogy a templom és a kolostor építéséhez felhasználhassák a mai Fő téren romosan álló, a tatárok által elpusztított Szent Péter-templom köveit. Ez bizonyította, hogy lassan is, de elindult az építkezés.
Ezzel egyidőben nyolc pálos rendi szerzetes avattak fel a zarándoktemplom szolgálatába. A ránk maradt iratokból tudjuk, hogy az új pápa (Borgia) VI. Sándor mégis megszüntette a plébániát, amely valószínűleg az építkezések újabb leállásával indokolható, amelyben Mátyás halála (1490) szintén releváns szerepet játszhatott.
Az új magyar király, II. Ulászló (1490-1516) nem hagyta cserben a fontos zarándokhely rendbetételének ügyét és 1494-ben, illetve 1496-ban is kérte a pálosok fehéregyházi templomának és kolostorának pápai megerősítést. Ekkoriban már valóban zajlottak az építkezések a mai Farkastorki út és Hidegkuti Nándor utca kereszteződésénél, az egykori téglagyár területén. A számos adománynak köszönhetően el is készült a templom, ahol 1506-ban Bakócz Tamás esztergomi bíboros-érsek díszes és ünnepélyes keretek között megkeresztelte a trónörököst, a későbbi II. Lajost (1516-1526). Ez a tény is mutatja, hogy – ugyan csak rövid időre – Fehéregyháza visszanyerte korábbi rangját és szerepét. Ellenben a templom mellé tervezett pálos kolostor épülete csak lassan épült és a szerzeteseknek még éveket kellett várni a beköltözésre.
A mohácsi vereség után (1526) a templom és a kolostor részben elpusztult, amely az újabb török támadással (1529) vált teljessé. A pálosok a templom és a kolostor kincseivel elmenekültek. A következő részben a pálos templom és kolostor szerkezetéről, fekvéséről és feltárt maradványiról lesz szó.
A pálos szerzetesrend címere több változatban lelhető fel a különböző dokumentumokban, építményeken, de az alapja mindnek azonos. A heraldika szabályai szerint változtathatják az elrendezést, az alakzatok (figurák) helyét és formáját. Természetesen másként mutat a címer egy kőfaragáson (domborművőn) és másként színes formában a különböző kiadványokban, forrásokban, hivatalos okleveleken, pecséteken.
Az eredeti címer Remete Szent Pál élettörténetéből vett utalás. A címer közepén egy pálmafa látható, amely árnyékot adott a sivatagban bujkáló szentnek, és amelynek háncsából ruhát készített magának. A fa tetején egy holló található, aki csőrében kenyeret tart, amelyet Szent Pálnak hozott, hogy etesse a remetét, ne haljon éhen. A jellegzetes karika alakja miatt többen tévesen azonosítják a Hunyadi-család címerállatával, összekeverve a kenyeret a gyűrűvel. A pálmafa két oldalán kinyújtott nyelvű hímoroszlánt ábrázolnak, akik – Szent Jeromos leírása szerint – megásták Pál sírját halála után.
Az alapcímer ábrázolásait a pálosok számos templomában és rendházában kiegészítették a helyi jellegzetességek – például szőlőművelés – feltűntetésével, illetve szerepeltetésével. A címer alatt gyakran megjelenik a pálosok jelmondata: Duplicavit annonam („kettős adag” – utalás arra a hagyományra, hogy a holló két adag kenyeret hozott, amikor Szent Antal felkereste Szent Pált a sivatagban).
Az óbudai pálos rendi templom és kolostor, mely egykor a mai Farkastorki út és Hidegkuti Nándor utca találkozásánál lehetett, az oszmán török támadások idején – 1526 és 1529, majd 1541 - megrongálódott, komoly épületkárokat szenvedett. A pálosok 1541-ben, még az támadás előtt elhagyták az épületegyüttest, amelynek sorsa ezzel megpecsételődött. A török hódoltság korszakában a megmaradt épületrészek köveinek jelentős részt elhordták különböző építkezésekhez, ami a korban teljesen megszokott volt.
A hosszú évszázadok alatt az egykori egyházi épület lényegében eltűnt a föld színéről, ahogy a pálos rend is jó időre elhagyta a Hódoltság területét. Fehéregyháza (Alba Ecclesia) és Árpád vezér sírjának legendája azonban megmaradt, többfelé keresve annak feltételezett helyét. A történeti (nemzeti) múlt kutatása és feltárása a XIX. század második felétől jelentősen felgyorsult és megerősödött.
Ekkor kezdődött a magyar régészettudomány első korszaka, amelynek igazából már a XVIII. század vége felé voltak előzményei (gondoljunk csak Schönvisner István 1778. évi aquincumi ásatásaira), mégis ekkortól számíthatjuk az önálló tudományág hazai megszületését. Ugyan sok esetben még elmaradt a mai szemmel hivatalos és szakszerű ásatások és leletmentések színvonalától – a modern régészeti terepkutatásról csak a XX. század első felétől beszélhetünk, tervszerűségtől pedig csak a II. világháború utáni időszaktól -, mégis rengeteget köszönhet az utókor ezeknek a lelkes és elhivatott kutatónak. Talán elég megemlíteni, hogy az óbudai pálos kolostor- és templomrom, amely a XX. századra teljesen eltűnt, csak az ekkor készült felmérések, ásatások és rajzok alapján – főleg Henszlmann Imre 1884-ben készített részletes vázlatainak köszönhetően – rekonstruálható. 1869-ben a Viktória Téglagyárban bővítés és átépítés zajlott, amelynek során felszínre bukkantak különböző romok, amelyeket később a pálos rendhez kötöttek. A Bécsi út és Farkastorki út szegletében zajló építkezések felszínre hozták a maradványokat, ahol a kor vezető régészeti szakemberei – élükön a tudós Rómer Flórissal, a magyar régészet atyjával – több ütemben folytattak feltáró munkákat. 1877-1888 közötti időszakban is kerültek elő falmaradványok, amelyek további vizsgálatoknak vetettek alá.
Az Óbudai Viktória Téglagyár telkén 1884-ben kiásott templom és klastromnak Dr. Henszlmann Imre által készített és magyarázott alaprajza.
A a templom osztatlan hajója; B a templom szentélye; C kápolna; D hálóterem az emeleten, földszinten ebédlő; E keresztfolyosó; F káptalanház; G konyha és sütő
a) keresztkarzat két oldaltámasza; b) két mellékoltár; c) csigalépcső; d) körfalak; e) faltöredék; f) gazdasági épületek; g) pince; h) gyár kéménye; i) római koporsók; k) kettő, vagy római, vagy népvándorlás korából származó csontváz; l) hét keresztény csontváz; x)
Az alaprajzon ábrázolva vannak a közterület és a lakópark mai telekhatárai: H Hidegkuti Nándor út (Hrsz.: 16306/12); I Csikszereda park (a Bécsi út és Farkastorki út találkozásánál, az Eurocenter előtt Hrsz.: 16300/9); J Lakópark (Hrsz.: 16300/15); K Lakópark (Hrsz.: 16300/14), L Téglagyár körkemencéje, M Prés és gépház
A feltárások az egyhajós templomot és az északi oldalához kapcsolódó egykori kolostort, valamint különböző melléképületeket érintettek. Ez alapján a pálos templom 39,5 méter hosszú és 11,5 méter széles lehetett eredeti formájában. Maga a kolostor egy négyzetalakú udvart ölelt körbe, annak keleti szegletében egy kápolnával. A templom és a kolostor fekvése és tervezése tökéletesen megfelelt a korszak hasonló jellegű és funkciójú európai modelljének. A kiszolgáló melléképületekből kevés maradt meg, itt vízvezeték nyomaira bukkantak. Kiderült, hogy egy tipikus gótikus stílusú, XV-XVI. századból származó kolostoregyüttes állt itt korábban. Rómer Flóris mellett a helyszínre látogatott, és ásatásokat folytatott Némethy Lajos (teológus, művészettörténész), Tholt Titusz (ügyvéd, amatőr régész, akinek 1886-ban jelent meg a „Fehéregyház és Árpád sírja holfekvése és kutatásaim” c. tanulmánya), Foerk Ernő (építész, főleg egyházi épületeket tervezett) és Henszlmann Imre (művészettörténész, régész) is. Ők állították először, hogy az előkerült romok az egykori páloskolostor és templom maradványai, amelynek egyik legfőbb támogatója Wekerle László királyi tanácsos volt, aki két művet is írt a témáról, Árpád sírjához is kötve a feltárt leleteket. 1907-ben kormányrendeletet hoztak, hogy egy templomot építenek Óbuda határában Árpád sírjának tiszteletére, de ez nem valósult meg.
A XX. század elején, 1910-ben, a téglagyár új tulajdonosa a Bohn Téglagyár Rt., körkemencével és présházzal tovább bővítette a gyárat. Ekkor még történt egy felmérő ásatás, de az építés során egy jelentős terepszint süllyesztést végeztek, amely végleg elpusztította a maradványokat. Az 1978. évi hitelesítő feltáráskor a régészek már csak talajvizet és az elbontott gyárépület törmelékeit találták.
1998-ban a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) régész szakemberei feltárásokat végeztek (Facsády Annamária vezetésével) a szomszédos telkeken, amelynek fókuszában római kori sírok, illetve temető volt. Ezen munkálatok során azonban középkori maradványokat is találtak, amelyeket az egykori pálos rendi kolostor és templom kerítésével azonosítottak.
2018-ban a BTM régészei – Papp Adrienn irányításával – végeztek a területen felmérést, a most épülő „Nivó lakópark” pincetömbjeinek kiemelésekor. Ekkor már csak az egykori téglagyár egyes maradványai kerültek elő.
/Horváth Péter/
