V. Dezső halála. Az 145 kg-os, fehér-fajta, hízott „Dezső” Vácrátótról érkezett hozzánk. Laci úr, a böllér kora reggel úgy intézte, hogy mikorra megérkeztünk, Dezső már feldolgozható állapotba került. Mikorra megérkezett a társaság, legkorábban a hagymás vérnek örvendezhetett. Mindezek alatt Laci úr fűszerezte, dagasztotta az óriási mennyiségű kolbásznak valót, amit részben sütve fogyasztottuk, majd a többi füstre kerül – úgy mondták. Főtt még orjaleves, ennek spéci ízesítését Raffitól tudakolhattuk. Hatvanliteres fazékban főzték a toroskáposztát. A különleges íz-kompozíciót főleg a csombor nevű fűszerszám adta, – Szécsi Tóni módra. A későbbiekben jött a májas-véres hurka-költemények halma. Meg a flekken is. Ezeket Farkas Jani sütögette finomra. Aztán megérkezett Dusek Pista, kedves harmonikás barátunk. Már éppen táncmulatság kerekedett, amikor a sors áramszünetet rendelt el. Ennek kapcsán aztán sokan hazaballagtak ejtőzni. Ezzel együtt vígan telt a nap.
VI. Dezső erősen vonakodott elhagyni ketrecét, és megizzasztotta a böllért és segédeit. Uniós vágás ide, avagy oda, futott még egy kört. Száz futásnak is egy a vége… Dezső később már megadó pózban tűrte a böllér munkálkodását. Ő nem csak szakszerűségével, hanem jó kedvével és tréfáival is segíti disznótorunk sikerét.
A szorgalmas háttércsapat keményen dolgozott. Nélkülük nincs disznótor. A hölgyek jobbára nem Dezsőt, hanem a hagymát siratták. Kora délutánra elkészült a hurka és a kolbász, a gyönyörű sonkák pedig akár füstre is kerülhettek volna, de végül a hurkát-kolbászt gyarapították. A szakszerű feldolgozás után körülbelül nyolcvanan laktunk jól, és a jó ízek emlékén kívül semmi sem maradt.
VII. Dezső ezúttal EU-s vágás áldozata lett, ezért reggel hétkor holtan érkezett a Népház udvarára. A vidám társaság vad boncolásba kezdett. A hagymás vér és a sülthús kiválóra sikerült. Miközben az asszonyok szorgosan segédkeztek Laci böllérnek, készült Raffi orja levese, és Szécsi Tóni abáléval készült, utánozhatatlan toros káposztája. Mindenki jóllakott, kivéve, aki rest volt kajáért menni. Déltől Dusek Pista harmonikájával csak emelte a hangulatot. A tavalyi hurkát jobbnak ítélte a társaság, de ami a kolbászt illeti, az minden képzeletet felülmúlt. Egy év múlva találkozó ugyanitt Dezsővel.