Megnézték a hirdetésben szereplő házat, megálltak a teraszon, körbenéztek, és azt mondták: ,,Ez az! Megtaláltuk!” Akkoriban abban az utcában az ő házukon kívül csak két ház állt, ők mégis beleszerettek, és azóta is itt élnek, köztünk. Andrea édesanyjának a házában nagy vendégségek voltak, és ezt a jó szokást a házaspár is tovább vitte.
A művészházaspár áltat vezetett Operettvilág Együttes 1993.-ban alakult meg azzal a célkitűzéssel, hogy operettelőadások bemutatásával és műsoron tartásával színesítse a főváros és a vidék kulturális életét. A társulat feladatai minden idejüket lekötik, mégis igyekeznek számos meghívásnak eleget tenni.
Anyaszínházukban, a Budapesti Operettszínházban együtt játszanak a Hegedűs a háztetetőn és a Mosoly országa című előadásokban, Tibor pedig a Csárdáskirálynő, a Mária főhadnagy, Marica grófnő és a Lili bárónő nagysikerű produkcióikban is játszik. A Madách Színházban Tibor az Operaház Fantomja, a Mary Poppins, a József és a színes szélesvásznú álomkabát mellett a Macskák előadásaiban, amiben Tibor 25 éve játssza a színházi macska szerepét.
De a munka mellett fontos feladatuknak tekintik a Zsadon Művészeti Tábort is, amit évek óta az iskolai szünetekben tartanak. A táborban 6-14 éves fiatalok vesznek részt, akik táncolnak, énekelnek, koreográfiákat készítenek. Ez nem színészképzés, nem is ez a cél. Ismerkedjenek a művészettel, mert az az élet minden területén hasznos lehet.
Saját, új, készülő produkciójuk a „40 fohász a békéért” szomorú aktualitása sokakat érinthet meg a jelen napok fontos súlyát és helyzetét hangsúlyozva.
Az Óhegy-napokon „Boldog békeévek” című összeállításukat élvezhetjük. Csábítanak, hogy „Jöjjön ki Óbudára”, eléneklik, hogy „Budapest…nékem a szívdobogás”, és invitálnak, hogy „Legyen a Horvát kertben Budán” és számos további vidám slágerrel mutatják be Budapest 20-30-as éveinek hangulatát. Közreműködik Neumark Zoltán zongoraművész.
Bizonyára felejthetetlen élményben lesz részünk.
Bérci Mária