- A T-Art alapítvány kortárs művészek alkotásait gyűjti, illetve közgyűjteményként gondozza. Tapasztalatai szerint mennyire befogadó a nagyközönség a kortárs művészetekkel szemben? 

- Sokan eleve fenntartásokkal viszonyulnak a kortárs műalkotásokhoz, pedig nagyon is gyakran előfordul, hogy könnyebben tud megszólítani egy olyan mű, amelynek az alkotóját nem választják el századok tőlünk, hanem mind időben, mind akár térben közel él(t) hozzánk. Egy antik vagy középkori műnél előfordulhat, hogy látjuk, érzékeljük a művész mesterségbeli tudását, de például nem ismerjük azt a kódrendszert – mondjuk a görög vagy a keresztény mitológiát –, amely hozzásegíthet egy szobor vagy kép értelmezéséhez. A kortárs műveknél is lehet elsőre ismeretlen a jelrendszer, de jó eséllyel a művészt is hasonló hatások érik, mint minket, hasonló eseményekre rezonál, mint a befogadó, így könnyebben alakulhat ki egy közös nyelvezet. Kétségtelen, hogy vannak olyan műalkotások, amelyek elidegenítik a nézőt a kortárs művészettől, mert túlzottan öncélúak. A könnyebb befogadás érdekében jó, ha van alkalom szakember segítségét kérni egy-egy tárlat során: aki beszél a művészről, fel tudja nyitni az adott részleteket, támogatja a kapcsolódást a művekkel. Közvetítői szerep ez, a cél az, hogy elinduljon a befogadóban valami.

Mi a helyzet a nonfiguratív vagy absztrakt műalkotásokkal?

Azt szoktam mondani, hogy nem az a cél, hogy mindent értsünk – az a fontos, hogy azt a részletet megtaláljuk, ami megmozdít bennünk valamit. Fontos, hogy nyitottak legyünk, az absztrakt vagy nonfiguratív képek esetén pedig nyugodtan engedjük szabadjára a fantáziánkat. Arra szoktam bátorítani az embereket, asszociáljanak szabadon, próbálják megfogalmazni, mi jut eszükbe egy-egy műről. Ezekben az esetekben nincs rossz válasz, ami tapasztalataim szerint felszabadítólag hat. Ez a szituáció önismereti élményhez vezethet, hiszen végül is tükröt is tart az embernek, hogyan szól róla az adott mű, hogyan kapcsolódik a gondolatisága, mit érez, mit lát bele, hogyan rezonál a konkrét élethelyzetével – ez már egy kicsit a művészetterápiába is átnyúlik. És ha ezt átfolyattuk magunkon, akkor ideális a szituáció az alkotáshoz – jöhet az élménypedagógia. Biztatok mindenkit, hogy felnőttként is vegyen részt valamilyen élményközpontú alkotási folyamatban.

A legtöbben az iskolában rajzoltak utoljára…

Nem rajzóráról van szó, ezeknek az alkalmaknak más a célja. Persze sok emberben megvan a gát, hogy nem tud rajzolni, ügyetlen, de ha ezeket a fenntartásokon sikerül túllépni, átadhatja magát az alkotás örömének. Az agyag gyúrása, a vízfestékkel való dolgozás, a hasonló manuális tevékenységek magukon túl mutató örömöt tudnak szerezni, és ezekbe a dolgokba, meditatív jellegüknél fogva, szinte gyermeki módon bele tudunk feledkezni. A (kis)gyermekre jellemző élmény az is, hogy ilyenkor teljesen megéljük a pillanatot, a jelenben tevékenykedünk, méghozzá szabadon, elvárási kényszerek nélkül. Ezek az alkalmak segítenek tehermentesíteni a túlhajszolt idegrendszert is, segítenek lelassulni, összhangba kerülni magunkkal.

Ezt az összhangba kerülést szolgálják a maguk módján a most megnyíló kiállítás darabjai is.

Egyes műalkotások szín- és formaviláguk folytán valóban képesek segíteni az elcsendesülést. Ez a most beköszöntő advent fő üzenete is. Ilyenkor van az ideje annak, hogy feldolgozzuk az egész évben minket ért ingereket. A kiállított műtárgyegyüttes is ezt az elcsendesülést segítik. Vannak olyan mozgásformák, illetve zenei megoldások, amelyek kombinálhatók képzőművészeti élménnyel, és ezáltal felerősítik egymás hatását – ezt a látogatók a kiállítás megnyitóján is tapasztalhatták, ahol Füzesi Fruzsina hangtálakat szólaltatott meg. Saját tapasztalat szerint hasonló módon az elmélyülést szolgálja a jóga is, ezért január 5-én egy jógaórának is helyet ad majd a kiállító tér.

Mit tegyen az, aki lemaradt a kiállítás megnyitójáról?

A T-Art valamennyi kiállításán segítséget nyújtunk a nézőnek a befogadáshoz, ez most sincs másképp. Ha időt hagyunk magunknak, a kiállítás is hozzájárulhat ahhoz, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, feltöltsük a mindennapokban lemerült energiakészleteket. Ezt tartom talán a legfontosabbnak: hogy ki-ki megtalálja azt, ami segíthet letenni a gondjait, és amivel töltekezhet. A kortárs művészet is lehet mód erre.

Bordás Vera