Lakossági fórum

2023. március 7 kedd - 17:00-19.00
Óhegy-klubházban

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat február elsejétől immáron 4. alkalommal indította újra a Közösségi Költségvetés kampányát, melynek keretében javaslatot vár Óbuda lakosaitól, így a Hegyvidékünk lakosaitól is arra, hogy melyek lennének a legfontosabb fejlesztések a kerületben, vagy éppen a körzetükben. A körzetek és a körzethatárok nem változtak ebben az évben sem, így a százmillió forintos keretösszeg tíz felé elosztva, körzetenként tízmillió forintos fejlesztést tesz lehetővé. Óbuda Hegyvidéke az 1 számú körzetbe tartozik, Harsánylejtő, Csúcshegy, Aranyhegy, Ürömhegy területeivel együtt, vagyis Óbudának a Bécsi út - Pomázi út - Pusztakúti út - Aranyhegyi út vonalától nyugatra eső területrésze. 

A kampánynak két szakasza: 
- Javaslattétel: 2023. február 1. – április 1.  
- Szavazás: 2023. május 1. – június 1. 

 

Az első szakaszban közös gondolkodásra kínál alkalmat a lakossági fórum, melyen az itt élők betekintést nyerhetnek a Közösségi Költségvetés folyamataiba ötlettől megvalósulásig. A fórum nemcsak közös ötletelésre nyújt lehetőséget, hanem a Transparency International Magyarország által erre a célra fejlesztett oktató kártyajáték segítségével a részt vevők több szempontot figyelembe véve tehetnek majd fejlesztési javaslatokat.
Persze idén is van lehetőség online is, és papíron is javaslatot tenni. Online az obuda.hu/kozossegikoltsegvetes oldal JAVASLATTÉTEL menüpontja alatt található lapon keresztül küldhetik el ötleteiket. Papíron pedig a következő intézményekben található ládákban helyezhetik el a javaslattevő lapjaikat: Esernyős kávézó, Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatal, porta, Ügyfélszolgálati Iroda, ÓSZSZI idősklubok, Óbudai Óvodák, Óbudai Bölcsődék. Ha levélben küldenék el javaslatukat, akkor azt az 1033 Budapest, Fő tér 3. címre küldhetik, a borítékra ráírva: Közösségi Költségvetés 2023
Tegyük együtt élhetőbbé, otthonosabbá, szebbé Óbuda-Békásmegyert, ezen belül a Óbuda Hegyvidékét. Várjuk Önöket szeretettel a lakossági fórumon!