11.26
16:00

Adventi koszorút készítünk

az Óhegy Klubházban

Archívum

Ádventi napok a karácsony ünnepe előtti negyedik vasárnap kezdődnek. A keresztény hagyomány szerint ádvent az Úr eljövetelét megelőző négyhetes várakozás időszaka. A várakozás szimbóluma a gyertyákkal díszített adventi koszorú, melynek története egészen az 1800-as évek elejére nyúlik vissza.
Most mi a hagyományt követjük. A szalmából készült koszorúalapot örökzöld ágakkal borítjuk, majd a hagyomány szerint arra három lila, és egy rózsaszín gyertyát rögzítünk. A gyertyák között a koszorút tetszés szerint szalagokkal, termésekkel (makk, toboz, nyerslevelek, stb.) díszíthetjük.
Amíg a nagyobb gyermekek a szüleikkel, nagyszüleikkel a koszorúkat készítik, addig a kisebbek a várakozás ünnepéhez kötődő képeket színezhetnek. Ha a koszorúk elkészültek, másnap, ádvent első vasárnapján (november 27-én), otthonunkban már az első gyertyát meg is gyújthatjuk, majd minden héten eggyel többet.
A résztvevők létszáma korlátozott, ezért kérjük, hogy mindenki előzetesen regisztráljon az egyesulet@ohegy.hu e-mail címen. A belépés ingyenes, a kellékek ára koszorúnként 2000.- Ft, ha valaki a négy gyertya alá fém talpat is szeretne tenni, az még 500 forint.
Szeretettel várjuk felnőttek és gyermekek jelentkezését.