09.25
07:30

Táborhegyi szüret

Óbuda Hegyvidéke – Erdőalja út.

Archívum

Hegyvidékünk dűlőin már a római korban folyt szőlőtermelés. A középkorban Buda egész határát szőlők borították. A budai szüret az 1870-es évekig hivatalos ünnep volt, egyhetes iskolai szünettel. Az első napon feldíszített kocsikon a város vezetősége is kivonult a hegyekbe. Este mozsárágyuk durrogása mellett, fehérruhás lányok kíséretében, szedőkoszorúval díszítve vitték a városba az első hordó mustot.
A múlt század 80-as éveiben a filoxéra és a lisztharmat elpusztította a szőlők nagy részét. Helyükre többnyire gyümölcsösök kerültek. Az gyümölcsösökbe a század elejétől hétvégi házakat, a század közepétől pedig lassanként családi lakóházakat építettek.
Egyesületünk majd két évtizede célja lakóhelyünk múltjának felidézése, ezen belül is a szőlőművelő őseink szokásainak megismertetése.
Reggel busszal indulunk a pilisborosjenői szőlődombra, ahol Kádár Péter szőlősgazda a vár bennünket. Varga Béla, a dolgos szervező, egy asztalt megpakol finomságokkal, mert a munka előtt reggelizni, azt kell.
A napsütötte szőlődombon hosszú-hosszú rendek várják a szüretelőket, akik aztán éles nyesőollójukkal megfosztják a szőlővesszőket terméseitől. A munka egyáltalán nem megerőltető. Sokan elhozzák gyermekeiket, vagy épp szüleiket.
Itthon aztán képzett borászok oktatnak, hogyan kell használni a présgépet, mikor jó a must, miként lesz a mustból bor. Közben folyik a mustkóstolás, az egyesület kórusa pedig szüreti dalokat énekel. Viniczai Sándor borszakértő, poharazós szőlő-bor évjárat-elemzésre invitálja a résztvevőket.
Idén is Benyó Dóra - az „Óhegy legjobb szakácsa” – vállalta az egykori szüretek alkalmával fogyasztott pincepörkölt elkészítését bográcsban. Van, aki nem jön szüretelni, de ebédelni igen. Őt is szívesen látjuk, csak jelezze előre, hogy eleget főzzünk, nehogy éhes maradjon. Reméljük, páran meglepnek minket házi sütijeikkel.
Ebéd után átmegyünk az egykori szőlődomb kápolnájába, a Szent Donát kápolnába, melynek történetét Kádár József helytörténész ismerteti.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, az ebédjegy 1000.- Ft, általános iskolás korig 800.- Ft-ért váltható a helyszínen. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, gyermekeikkel, szüleikkel együtt, korhatár nélkül.