Henry Purcell (1659–1695) rövid életének utolsó öt évében rengeteg színházi zenét írt, amelyek közül kiemelkedő alkotás az 1691-ben keletkezett Gordiuszi csomó.
A világ legnehezebben szétszedhető ördöglakatja az i.e. VIII. századi Kis-Ázsiából származik. Ekkor hangzott el az uralkodó halálakor a jóslat, amely szerint az lesz az új király, aki legközelebb egy ökrösszekeret húzva a városba érkezik. Ő volt Gordiusz, aki megkoronázása után egy ördögien bonyolult csomóval kötötte ki a szekerét. „Aki ezt a csomót kioldja – hangzott el a következő orákulum – uralni fogja az egész világot.” Négyszáz évet kellett várni: ekkor Nagy Sándor egyetlen kardcsapással átvágta a csomót és meghódította a világot.
A héttételes mű egy francia nyitánnyal kezdődik, majd különböző karakterű tételek – köztük egy rondeau és egy chaconne – követik egymást. A kor szokásának megfelelően a hangszerelés bármikor változtatható volt, a darab születését követő évtizedek–évszázadok éltek is ezzel a lehetőséggel. Ezúttal eredeti formában, vonóskaron szólal meg a szvit.
Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1971) 19 évesen, a csalódásokkal teli 1775-ös évben komponálta mind az öt hegedűversenyét. A harmadikként keletkezett, stílusában az eddiginél jóval magabiztosabb és egyénibb G-dúr-koncert az ugyanez év tavaszán komponált opera, az Il ré pastore egyik ária-ritornelljéből átvett témával kezdődik. Az Adagio tétel dallama ezzel szemben kifejező ének, voltaképpen szerenádzene, Johann Christian Bach gáláns stílusa visszhangzik benne. A záró rondó (Allegro) a francia potpourri szerkezetét vette mintául.
Decsényi János (1927) régi, szoros kapcsolatban áll az Óbudai Kamarazenekarral, amelynek alapítóját és sok évtizeden át munkálkodó vezetőjét, Till Ottót szívbéli jó barátjaként tartja számon. Több művet is írt a már gyerekzenekarként is elismert együttes számára, amelyeket a mára már szülőkké-nagyszülőkké „érett” egykori kis muzsikusok rendszeresen műsorra is tűznek. Ilyen az 1962-ben született Tíz etűd, amelyben alapvető vonóstechnikai feladatokat „gyakoroltat” zenekari használatban.
Kontrasztok – Dallam kísérettel – Martelé és legato – Áttört játék – Kis kánon – Imitációk – Pizzicato – Ötnyolcados ritmus – Késleltetések – Dallam kísérettel
Georg Friedrich Händel (1685–1759), I. György angol király páratlanul népszerű udvari zeneszerzője egy pompás, Tűzijáték-szvit címen ismertté vált darabbal járult hozzá a Mária Terézia ellen folytatott győztes háborút követő 1748-as aacheni békekötést követő ünnepségsorozathoz. Az ünnepség színhelye a londoni Green Park volt, ahol a tűzijáték petárdái egy erre a célra emelt pompás építményből röppentek fel, a Palladio stílusában megtervezett épület előtti színpadon pedig igen nagyméretű zenekar számára volt hely. Händel „The Music for the Royal Fireworks”, azaz „A királyi tűzijátékhoz írt zenéjére” a korabeli becslések szerint mintegy 12000 ember volt kíváncsi, s a koncertre igyekvő tömeg három órán át forgalmi dugót okozott a London hídon.
A szvitekre jellemző tánctételek között ebben a darabban némi programzene is helyet kapott. A grandiózus francia stílusú nyitány (Ouverture) sem megszokott, az utána megszólaló Bourrée-t viszont a La paix (A béke) és a La réjouissance (Az öröm / A vidámság) tételek követik, hogy aztán az „utolsó szó” ismét a táncé legyen, két Menuet képében. Az október 18-i hangversenyen a Bourrée, a La paix, a La réjoussanceés a Menuet tételek szólalnak meg.
(Tóth Anna zenetörténész)