Már gyerekként, fiatalként kreatív voltam, ez azonban nem az alkotásban, inkább a mindennapi élet problémáinak megoldásában nyilvánult meg. Csak a két fiam születése után kezdtem el nekik rajzolgatni, de ekkor még nem éreztem, hogy több is van bennem. 44 évesen fogtam először ecsetet a kezembe egy hirtelen ötlettől vezérelve. Szükségem volt egy „agykikapcsoló” tevékenységre, mivel ez az időszak lelkileg megterhelő eseményeket hozott családunk életébe. A festésben megtaláltam önmagam, meg tudtam pihenni. Ma már legtöbb képemet saját fotó alapján festem akrillal, pasztellel.
Nyolc éves voltam, amikor Békásmegyerre költöztünk, és úgy alakult, hogy azóta is itt élek. Képeim egy részét a lakóhelyem ihlette, én a panelból kitekintve látom a világot, innen indulok dolgozni, kirándulni. Szeretem a természetet, sokat fotózok. Szeretem a Óbudát, a nagy zöld területeit, a békéjét, a sokszínűségét.
Azt gondolom, az alkotás, a festés az ember életében egy út, a maga útkeresésével, zsákutcákkal, visszafordulásokkal. Az én útkeresésemben az egyik segítségem Takács Judit festőművész, aki azt vallja, hogy a festészet játék a színekkel, formákkal, fényekkel.
Bízom benne, hogy képeimmel megérintem a néző lelkét, ezzel átadva valamit a sajátomból.