Tegyél a Hegyér(t)!

Március 7. szombat 9:00 órakor

Már szokásunkká vált, hogy a hónap első szombatján találkozunk a Remetehegyi út 140. előtt, a kispadnál, és takarítjuk a Táborhegyi parkot. Hulladékokat gyűjtünk - március 7-én szombaton 9 órakor.

Téli madárvédelem a Táborhegyi parkban.

A tél legidőszerűbb természetvédelmi feladata a fészkelőhelyek takarítása. A cinkék minden költés alkalmával új fészekaljat építenek: fűszálakból, mohából, a helyi adottságokhoz igazodó pihe-puha anyagokból. Nálunk ez utóbbit leginkább a kutyaszőr jelenti.

A fokozatosan feltöltődő odú idővel egyre veszélyesebbé válik: a fiókák kipotyoghatnak, a fészekrablók pedig könnyebb zsákmányhoz jutnak. Pedig egy üres odú a leghidegebb éjszakákon akár 6–8 cinke számára is melegedőhelyet jelent.

Már február végén megindul a költőhelyek keresése. A bennünket gyönyörködtető madárdal a vetélytársak számára egészen mást üzen: a hely foglalt.

Ahol nem keltek ki fiókák, ott is akadt meglepetés: a darazsak vették át az uralmat. Ritka alkalom, hogy a „darázsfészekbe nyúlni” szólás ilyen veszélytelen formában váljon valóra. Az egyik diák megkérdezte a ChatGPT-t, mit lát a fénykép alapján. A válasz szerint „egy régi láda foszlott papírokkal” szerepelt a képen. Bár nem fedte teljesen a valóságot, a megfogalmazás meglepően találó volt.

Az emberiség néhány ezer éve foglalkozik papírgyártással – a darazsak azonban több százmillió évvel megelőztek bennünket. Az alapanyag ugyanaz: a fa rostjait éles rágóikkal felőrölik, nyálukkal összekeverik, majd a pépből hatszögletű sejteket formálnak.

Köszönet minden résztvevőnek! Folytatjuk, hiszen tennivaló mindig akad – és az érdekességeknek sincs soha vége.

Cikk megosztása:

További programok:
További hírek, programok

Tegyél a Hegyér(t)!

Március 7. szombat 9:00 órakor

2026-01-27 |

2026. június 7.

2026. június 7.

2026. június 1.

2026. június 1.

2026. május 22.

2026. május 22.

2026. május 15.

2026. május 15.

2026. április 25.

2026. április 25.

2026. április 18.

2026. április 18.

2026. április 17.

2026. április 17.