„… a holtaknak nagy tisztességgel adózik, s ősei sírja felett áldoz a jámbor utód” írta Ovidius, jelezve, hogy a római kor embere számára a halál is az élet szomorú része volt, melyről soha nem feledkezhetett meg.

A temetők esztétikája hozzátartozott egy-egy település arculatához, a gazdagon faragott és színesre festett síremlékek, sírkövek látványa fogadta az utazót. A temetők helyét, a hagyományos előírásoknak megfelelően, Aquincumban is a városból kivezető utak mentén, általában a városi úthálózattal egyidejűleg tűzték ki. A mai Bécsi út mentén az aquincumi katonaváros nyugati temetője húzódott. Hosszú ideig, a Kr. u. 2-4. századig temetkeztek az egyes parcellákba, gyakran korábbi sírt bolygatott meg a később odatemetett sírja. A temetkezésnek két alapvető módja volt: a halott elhamvasztása (crematio) vagy a holttest földbe temetése (inhumatio, csontvázas temetkezés), ezeken belül azonban a temetkezési mód rendkívül változatos volt.

Az elhunyt, akár a máglyára került, akár a frissen ásott sírba, hitük szerint hosszú útra indult. Sírjába ételt-italt tartalmazó edényeket – legtöbbször korsókat, néha tálakat, tányérokat, palackokat és poharakat tettek. A leggyakoribb a helybeli műhelyek valamelyikében agyagból készült, nem túl jó minőségű edény, de a tehetősebbek és gyakran a gyermekek mellé drágább, más tartományokban gyártott darabokat – terra sigillatakat, üvegedényeket – adtak. Általánosan elterjedt kísérő tárgy volt az agyagból készült olajmécses s a túlvilági révésznek járó adó hagyományát őrző, a halott kezébe vagy bőrzacskóba helyezett pénzérme is. Gyakran sírba került a halott kedves tárgya, pl. bronzveretes ládikája, guzsalya is, s temetésekor ékszereit is magán viselte.

A 2003. évi ásatás során került napvilágra a katonavárosi temető egyik figyelemre méltó emléke: egy lovakkal együtt elföldelt római kocsisír. A területen élő őslakosság, a kelta-eraviscusok a halottak túlvilági utazását kocsin képzelték, s a rómaiaktól átvett szokásuk szerint állított sírköveiken ezt a jelenetet is megörökítették. Keveseknek jutott az a kiváltság, hogy megengedhették maguknak egy valódi, díszes kocsi – vagy részei – sírba vitelét. A kb. 3,60 x 3,60 m méretű, a sziklák közé mélyített sírgödörbe kötőféken vezettethették a két lovat – egy fiatal, 3 és fél éves, és egy idős, 18 éves kancát. A négykerekű kocsit bronzból öntött állatfigurákkal díszítették, bronzból készült a kerékagy is. Fa alkatrészeinek elszenesedett nyoma helyenként pontosan kirajzolódott, vas alkatrészei azonban erősen korrodálódtak.
/Dr. Facsády Annamária/

Az évszázadok során Óbudán több köztemető működött. A XVII-XVIII. századtól ezekben a temetőkben jellemzően közösen temetkeztek a különböző felekezetek. Korábban külön-külön voltak felekezeti temetők, de idővel (főleg a helyhiány miatt) ez a szokás megváltozott.
Talán kevesen tudják, hogy a Táborhegyen is volt egy ilyen temető. Ez a temető 1881-től működött a Bécsi út – Táborhegyi út – Farkastorki út – Laborc utca által övezett területen. Korábban itt is szőlőföldek voltak, de a filoxéra pusztítása miatt a föld szabaddá vált egy új óbudai temető létrehozására.
A temetőben közösen, a területet felosztva temetkezett a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó felekezet. Később a Csillaghegyen felszámolt temető halottait is itt helyezték örök nyugalomba.

A valamikori temetőről kevés adat maradt ránk. Azt tudjuk, hogy közepén állt a Kereszt-kápolna, egy neogótikus épület, amelynek építési költségeit az Igert család fedezte és Hofhauser Elek tervei alapján épült fel 1889-ben. Valószínűleg már előtte is állhatott a helyén egy kisebb kápolna. Az épület megmaradt részeit az 1960-as évek elején bonthatták el.
A Táborhegyi temető rossz, csúszós, agyagos talajra épült, meg is telt, ezért a főváros 1905-ben egy új óbudai temető létrehozásáról döntött. Az új temető 1910-ben nyílt meg, a Táborhegyi (Öreg) temetőt pedig bezárták. Sajnos a temetőből szinte semmi sem maradt. Régebben közkedvelt kirándulóhely volt, sokan jártak ide gesztenyét szedni. Most az Óbudai Szabadidőpark működik a helyén. Egy épület azonban részben ma is áll.

A Bécsi úton haladva, a régi vámház után (sárga épület a Táborhegyi út sarkán), a Laborc utcánál áll a valamikori zsidó szertartásépület. Ugyan hozzáépítettek egy modern részt (nagy, sötétített üvegablakok), de még jól láthatóak az épület tetején a törvénytáblák, illetve a valamikori Dávid-csillag helye (körkeret). Ilyen ortodox szertartásépületben fürdették meg az elhunytakat és készítették elő a temetést, szigorú szabályok szerint. A sors játéka, hogy a régi temető helyén, egy, főleg a gyermekek kikapcsolódását biztosító park működik
/Horváth Péter – történész/

A Szent Kereszt kápolna homlokzata vörös klinkertéglával volt borítva, bejárata a Farkastorki út felé nézett. Szemben állva a bejárattal, a kápolnától balra Turcsányi „Mágnás” Elza sírköve állt, melyet Schmidt Miksa csináltatott. A relief egy szomorúfűz alatt, ülő nőalakot ábrázolt, melyet Schmidt Miksa a Kiscelli Kastély ablakából távcsövön bármikor láthatott.
A mellette lévő sírok egyikének sírkőfelirata: „Igert Teréz a kápolna építtetője”. Kissé távolabb három nagyméretű műkő padból kialakított pihenőt építettek.
A kápolna és a sír túlélte a II. világháborút. A kápolnától jobbra, a Táborhegyi út felé eső lejtőn kripták voltak. A temető középső fasorában fakadt egy gyérvizű forrás, télen, a havazás kezdetén, elolvadt körülötte a hó. A kicsorgó víz a Bécsi úti Radl malmot hajtó patak egyik mellékága volt.

Dr. Bókai Bátor

Korábban, a XVIII.-XIX. században több kisebb temető szolgált temetkezési helyül Óbudán. A Táborhegyen is volt egy temető, 1881-től a Bécsi út – Táborhegyi út – Farkastorki út – Laborc utca által övezett területen, későbbi nevén Óbudai Öregtemető, ahol különböző felekezetek számára szolgáltak kápolnák, ravatalozók és parcellák. Helyhiány miatt azonban 1910-ben új temetőt kellett megnyitni, és ekkor a Táborhegyi Öregtemetőt bezárták és nyílt meg az Óbudai újtemető. Megnyitása után számos család vitte át oda az elhunytjait.
Az új óbudai temető szép fekvésű, az Arany-hegy és a Testvér-hegy lábánál húzódik. A Bécsi út, Pomázi út és az Aranyhegyi patak által határolt háromszög alakú sík területen alakították ki. Jelenlegi területe 25,4 ha, a 60-as évek elején történt bővítéssel együtt. Az 1922 óta fennálló és ma is működő izraelita temető beékelődik területébe.

A kapun belépve azonnal szembetűnik a főbejárat esztétikus kialakítása és az épületek elhelyezkedésének rendje, mely egy egységes tervezési koncepciót tükröz. A főbejáraton belüli tér meghatározó eleme az 1931-ben épült római katolikus kápolna, melyet két oldalról közrefog az iroda és a lakások hasonló stílusban kialakított épülete.
A temető sajátos elrendezési formáját a köröndökbe torkolló háromszög alakú parcellák alkotják. A terület fásítása már a megnyitáskor megkezdődött. A parcellák körül telepített 40-60 éves kőris, juhar, hárs és vadgesztenye fasorok igen nagy ökológiai értéket jelentenek a főváros számára. Legöregebb fái a Pomázi úti kerítéssel párhuzamosan futó 80-90 éves vadgesztenye fasorban láthatók.
A ravatalozót a főbejárattól távolabb, az egyik köröndön építették meg az 1930-as években.
A fák és épületek mellett a temető szépségét fokozzák a fennmaradó 60-70 éves sírok, sírboltok, síremlékei, bizonyítva az óbudai sváb polgárság jómódúságát.

1987-ben nyílt meg az első olyan parcella, amelyik hant nélkül sírhelyükből áll. Egy teljesen új temetkezési forma vált lehetővé, az 1992-ben megépült szóró parcellában.
A szóróhely a hamvak befogadására szolgáló bazalt kövekből megépített kúttal, a kiegészítő gépházzal és az ízlésesen alkalmazott kertépítészeti megoldásokkal együtt alkot egységes képeket.
A temető megújulásának szép példája a 26-os parcellában kialakított, újszerű formákkal megoldott és esztétikusan elrendezett urnás temetkezési hely.
1998-ban megépült a főbejárattal szemben a kegyeleti park, ahol a temetőlátogató gyertyát gyújthat, virágot helyezhet el távol nyugvó hozzátartozói emlékére.
A park közepén az örök élet jelképét, a mondák szerint tűzből újjáéledő főnixmadarat, Mészáros Mihály szobrászművész alkotását láthatjuk

Forrás: btirt.hu