A barokk nagy pillanatai

November 27-én pénteken, 19:00 óra

A barokk zene három kiemelkedő mestere, Arcangelo Corelli, Henry Purcell és Georg Friedrich Händel művei csendülnek fel az Óbudai Kamarazenekar adventi hangversenyén, az Óhegy Klubházban.

Időpont és helyszín

Időpont: 2026. november 27., péntek, 19:00
Helyszín: Óhegy Klubház
A belépés ingyenes.

A hangverseny műsora

Arcangelo Corelli: C-dúr concerto grosso, op. 6, No. 10
Henry Purcell: Abdelazer-szvit
Georg Friedrich Händel: d-moll concerto grosso, op. 6, No. 10

Közreműködők

Óbudai Kamarazenekar

Szólisták:

  • Renkecz Kálmán – hegedű
  • Gazda Zsuzsa – hegedű
  • Bódiss Miklós – cselló
  • Olsvay Endre – csembaló

Vezényel: Gazda Péter

A hangverseny műveiről

Arcangelo Corelli (1653–1713)

Corelli a barokk vonószene egyik meghatározó mestere volt. A Rómában ténykedő zeneszerző életművéből Hatszor 12, azaz 72 concerto grossót fogad el hitelesként a zenetörténet. A XVII. század második felétől kezdve alig akad zeneszerző, aki ne játszana kiválóan valamilyen vonós hangszeren, legfőképpen hegedűn. Corelli maga is hegedűs volt, ami minden taktusából kiolvasható. Első között talált rá a vonóshangszerek nyelvére, lírájára. Zenei gondolatai a vonós hangszerekből születtek.

A koncerten elhangzó C-dúr concerto grosso (op. 6, No. 10) két zenei hagyományt egyesít: négy különböző karakterű tételből áll, ahogy a régebbi sonata da chiesában, azaz a templomi szonátában volt szokásos, ezek azonban tánctételek, ami inkább a sonata da camera, azaz a templomon kívüli helyiségekben megszólaltatott, soktételes darabok jellemzője.

Henry Purcell (1659–1695)

Az olasz és francia stíluselemeket felhasználó angol barokk zene legendás alakja, aki szoros kapcsolatban állt a londoni színházzal. Szövegfestésre épülő, szuggesztív operáiban (mintegy 38 színpadi műben) legtöbbször Shakespeare és John Dryden drámáit dolgozta fel. Az Abdelazer-szvit egy szenvedélyes, bosszúról és hatalmi intrikákról szóló tragédia kísérőzenéjéből született.

Az 1695-ben keletkezett szvit a 17. század végi színházak és „masque”-ok (költészetet, táncot és zenét ötvöző előadások) világába repít minket. Henry Purcell számos kísérőzenét komponált színházi előadásokhoz; ezeket bizonyos szempontból úgy használták, ahogyan ma a filmzenéket: hangulatot teremtettek, és átvezették a közönséget a történet egyes részei között.

A darab második tételét bizonyára sokkal többen ismerik, mint ahányan magát a kilenctételes szvitet. Ezt a rondót ugyanis felhasználta később Benjamin Britten a Fiatalok zenei kalauza című művében, ami milliókhoz juttatta el a zenehallgatás „mesterségének” alapjait.

Georg Friedrich Händel (1685–1759)

Händel tizenkét nagyversenyműve (op. 6, HWV 319–330) „concerto grosso” típusú kompozíció, amely egy hegedűduóból és csellóból álló concertino csoportra, valamint a tuttira, azaz egy négyszólamú vonószenekari ripieno együttesre és csembaló-continuóra íródott. A művek először 1739-ben, Londonban jelentek meg John Walsh kiadásában (előfizetéses rendszerben), majd két évvel később, a második kiadás alkalmával kapták meg a Händel-életművön belüli op. 6-os sorszámot.

A szerző Arcangelo Corelli régebbi concerto da chiesa (templomi versenymű) és concerto da camera (otthoni, vagy szobában megszólaló versenymű) típusú műveit tekintette mintának – szemben Vivaldi későbbi, háromtételes velencei versenymű-típusával, amelyet inkább Bach részesített előnyben –, a darabokat pedig eredetileg Händel oratóriumainak és ódáinak előadásaihoz kapcsolódó betéteknek szánták.

A hagyományos formai keretek ellenére Händel a tételekben zeneszerzői stílusának teljes gazdagságát felvonultatta: a művekben megjelennek a triószonáta, az operaária, a francia nyitány, az olasz sinfonia, az air, a fúga, a téma és variáció, valamint különféle tánctételek elemei is. A nagyrészt új zenei anyagból építkező darabok a barokk concerto grosso műfajának legkiválóbb alkotásai közé tartoznak. Közülük is a legkiemelkedőbb (egyben a legnehezebb is) a sorozat tizedik, d-mollban írt concerto grossója.

A műismertető Tóth Anna zenetörténész szövege alapján készült.

Cikk megosztása:

További programok:

A barokk nagy pillanatai

November 27-én pénteken, 19:00 óra

2026-11-16 |

A barokk zene három kiemelkedő mestere, Arcangelo Corelli, Henry Purcell és Georg Friedrich Händel művei csendülnek fel az Óbudai Kamarazenekar adventi hangversenyén, az Óhegy Klubházban.

Időpont és helyszín

Időpont: 2026. november 27., péntek, 19:00
Helyszín: Óhegy Klubház
A belépés ingyenes.

A hangverseny műsora

Arcangelo Corelli: C-dúr concerto grosso, op. 6, No. 10
Henry Purcell: Abdelazer-szvit
Georg Friedrich Händel: d-moll concerto grosso, op. 6, No. 10

Közreműködők

Óbudai Kamarazenekar

Szólisták:

  • Renkecz Kálmán – hegedű
  • Gazda Zsuzsa – hegedű
  • Bódiss Miklós – cselló
  • Olsvay Endre – csembaló

Vezényel: Gazda Péter

A hangverseny műveiről

Arcangelo Corelli (1653–1713)

Corelli a barokk vonószene egyik meghatározó mestere volt. A Rómában ténykedő zeneszerző életművéből Hatszor 12, azaz 72 concerto grossót fogad el hitelesként a zenetörténet. A XVII. század második felétől kezdve alig akad zeneszerző, aki ne játszana kiválóan valamilyen vonós hangszeren, legfőképpen hegedűn. Corelli maga is hegedűs volt, ami minden taktusából kiolvasható. Első között talált rá a vonóshangszerek nyelvére, lírájára. Zenei gondolatai a vonós hangszerekből születtek.

A koncerten elhangzó C-dúr concerto grosso (op. 6, No. 10) két zenei hagyományt egyesít: négy különböző karakterű tételből áll, ahogy a régebbi sonata da chiesában, azaz a templomi szonátában volt szokásos, ezek azonban tánctételek, ami inkább a sonata da camera, azaz a templomon kívüli helyiségekben megszólaltatott, soktételes darabok jellemzője.

Henry Purcell (1659–1695)

Az olasz és francia stíluselemeket felhasználó angol barokk zene legendás alakja, aki szoros kapcsolatban állt a londoni színházzal. Szövegfestésre épülő, szuggesztív operáiban (mintegy 38 színpadi műben) legtöbbször Shakespeare és John Dryden drámáit dolgozta fel. Az Abdelazer-szvit egy szenvedélyes, bosszúról és hatalmi intrikákról szóló tragédia kísérőzenéjéből született.

Az 1695-ben keletkezett szvit a 17. század végi színházak és „masque”-ok (költészetet, táncot és zenét ötvöző előadások) világába repít minket. Henry Purcell számos kísérőzenét komponált színházi előadásokhoz; ezeket bizonyos szempontból úgy használták, ahogyan ma a filmzenéket: hangulatot teremtettek, és átvezették a közönséget a történet egyes részei között.

A darab második tételét bizonyára sokkal többen ismerik, mint ahányan magát a kilenctételes szvitet. Ezt a rondót ugyanis felhasználta később Benjamin Britten a Fiatalok zenei kalauza című művében, ami milliókhoz juttatta el a zenehallgatás „mesterségének” alapjait.

Georg Friedrich Händel (1685–1759)

Händel tizenkét nagyversenyműve (op. 6, HWV 319–330) „concerto grosso” típusú kompozíció, amely egy hegedűduóból és csellóból álló concertino csoportra, valamint a tuttira, azaz egy négyszólamú vonószenekari ripieno együttesre és csembaló-continuóra íródott. A művek először 1739-ben, Londonban jelentek meg John Walsh kiadásában (előfizetéses rendszerben), majd két évvel később, a második kiadás alkalmával kapták meg a Händel-életművön belüli op. 6-os sorszámot.

A szerző Arcangelo Corelli régebbi concerto da chiesa (templomi versenymű) és concerto da camera (otthoni, vagy szobában megszólaló versenymű) típusú műveit tekintette mintának – szemben Vivaldi későbbi, háromtételes velencei versenymű-típusával, amelyet inkább Bach részesített előnyben –, a darabokat pedig eredetileg Händel oratóriumainak és ódáinak előadásaihoz kapcsolódó betéteknek szánták.

A hagyományos formai keretek ellenére Händel a tételekben zeneszerzői stílusának teljes gazdagságát felvonultatta: a művekben megjelennek a triószonáta, az operaária, a francia nyitány, az olasz sinfonia, az air, a fúga, a téma és variáció, valamint különféle tánctételek elemei is. A nagyrészt új zenei anyagból építkező darabok a barokk concerto grosso műfajának legkiválóbb alkotásai közé tartoznak. Közülük is a legkiemelkedőbb (egyben a legnehezebb is) a sorozat tizedik, d-mollban írt concerto grossója.

A műismertető Tóth Anna zenetörténész szövege alapján készült.

Cikk megosztása: