Közügyek fórum
Szeptember 24. csütörtök 17.30-kor.
A fórumon minden hegylakó szomszédunk elmondhatja észrevételeit, panaszait, természetesen megindokolva, hogy az ügy nem csak saját magánügye, hanem többeket is érintő közügy. Érintett terület Óbuda Hegyvidéke (Remetehegy, Táborhegy, Testvérhegy), Bécsi út felett, a Kolostor utcától a Kocsis Sándor útig.

A folyamatosan átalakuló hegyoldalunkon sok olyan téma van, mely problémákat, feladatokat vet fel, mint például az építkezések miatt megnövekedett a teherforgalom, a lakásszám változás miatt megnövekedett személygépjármű forgalom, a járdák és a felszíni vízelvezetés hiánya, stb.
Továbbá téma lesz a Hegyvidék lakópihenő övezeteinek tervezett kialakítása, melynek feltételeit és szabályait a fórumon megismerhetik (előzetesen az obvf/hegyvidek-lpo linkre kattintva is), valamint az azzal kapcsolatos véleményüket a fórumon elmondhatják.
A fórumra meghívjuk Zábó Attila és Őri László alpolgármester urakat, Csongrádi János és Strenner Imre területi képviselő urakat, hogy mindezekről közvetlen informálódjanak.
A kapott észrevételeket és javaslatokat aztán szakmailag szakszerűen továbbítjuk az Önkormányzatnak, annak reményében, hogy a javaslatok esetleges megvalósítása beépüljön a 2027. évi költségvetésébe.
Aki személyesen nem tud részt venni, azt kérjük, e-mail levelében küldje el javaslatát az alábbi címünkre, még a Fórum időpontja előtt.
Szeretettel vár minden érdeklődőt:
az Egyesület Vezetősége
egyesulet@ohegy.hu
Cikk megosztása:
További programok:
További hírek, programok
2026. szeptember 4.