Ír majális a Táborhegyen

Május 8. 18:30-tól és máj. 9. 16:45-től

A Nagyvilág a Táborhegyen sorozatunk keretében idén Írország látogat el hozzánk, vagy mi látogatunk Írországba? Mindenesetre a Klubházban élvezhetjük az ír népzenét, a híres-neves sztepptáncot, bepillantást nyerünk az ország kultúrájába, történelmébe, nyelvébe. Meghallgathatjuk, milyen tapasztalataik vannak itt élő íreknek Magyarországról.

Szombaton frissen grillezett ír kolbász, csapolt sör, ír viszki, ír édesség kóstolgatása közben találkozhatunk régi barátainkkal és köthetünk új ismeretségeket, akár még ír vendégekkel is. A tradicionális kocsma kvíz, kézműves sarok, s az elmaradhatatlan tombola teszi teljessé az élményt.

Május 8-án, pénteken filmvetítéssel kezdődik a kétestés program. A valós történelmi tényeken alapuló film az ír függetlenségi harcok hősét, Michael Collinst mutatja be, Liam Neeson mellett Julia Roberts és Alan Rickman főszereplésével.

Május 9-én szombaton rögtön sztepptánccal kezdődik a program a Barbara Dance Academy előadásában. Szénási Barbara tánciskolájában 4 évestől a 74 évesig sajátítják el a ránézésre sem könnyű mozgást, mint az idei Szt. Patrik napi nagy sikerű bemutatójuk is bizonyította.

Az esti programot Ragnar Almquist, Írország Magyarországra akkreditált Nagykövete nyitja meg.

Kovács Gáborján nem először tart nálunk előadást, a régvolt Szent Patrik napjainkon igen nagy sikert aratott széleskörű tudásával, élvezetes előadói stílusával. Vetített képes előadásában idén megnézzük, mi rejlik az Írországgal kapcsolatos közhelyek mögött, milyen valójában Írország. Megcsodálhatjuk a képeken a mesés ír tájakat.

Gáborján előadásával egyidőben két angol nyelvű programon vehetnek részt az idegen ajkúak és a magyar érdeklődők. Dónal Ó Néill hegyi szomszédunk segítségével bepillantást nyerünk a Gael nyelvbe, akár 1-2 mondatot is megtanulhatunk, s egy mitológiai történettel köti össze az ír eredetet a magyarral.

Mary Murphy publicista, tréner és világutazó beszél saját élményeiről, s pódium beszélgetés keretében itt élő ír barátokat is kérdez magyarországi tapasztalataikról.

A szünetben Varga Béla frissen grillezett ír kolbásszal örvendeztet meg bennünket. Vigyázat: paprikás ízt ne várjunk! Az est folyamán frissen csapolt söröket fogyaszthatunk: Kilkenny típusú vörös, fekete (stout), s angol ale lesz kapható az ír whiskey és édességek mellett. Akiket a szünetben jobban vonz a kézműveskedés, az Dimitriu Gabival alkothat ír motívumokat. Gyerekeket is szívesen látunk!

A hagyományos ír népzenét Magyarországon több, mint 30 éve kiválóan művelő Bran Együttes Kovács Gáborján vezetésével repít bennünket Írországba, s ha már meguntuk az ülést, Szénási Barbarával megtanulhatunk néhány táncot is!

Mit tudunk, mit tanultunk Írországról? Tanúsíthatjuk a Kahoot kvíz sikeres megoldásával. Az értékes nyeremények reményében a kvízben is, és a tombolában is érdemes részt venni!

Ne felejtsetek valami zöld színűt viselni! A Smaragd szigeten 40 árnyalata van a zöldnek, minden zöld szín játszik! Meghirdetjük a Ginger Fesztivált is. Díjazzuk a leginkább írnek kinéző résztvevőt, legyen az saját vörös haj, paróka, vagy jelmez.

Kérjük, regisztrálj az alábbi e-mail címen, hogy elég kolbásszal, sörrel, falatokkal készüljünk! A két napos családbarát programra a belépés ingyenes, a büfé árai is barátiak. Az Egyesület Vezetősége nevében szeretettel várunk kicsiket és nagyokat egyaránt.

László Sarolta – szervező
regisztrácio@ohegy.hu

Az ír majális művészei

Fogadjuk szertettel az ír majális művészeit, Szénási Barbarát tanítványaival, s Kovács Gáborjánt, a Bran Együttes vezetőjét és zenésztársait: Császár Róbertet, Szolár Pétert, Szolár Bencét.

Barbara már gyerekként szerepelt az Operaház színpadán is néptáncosként. Később beleszeretett az ír táncba. Tanult a Lord of the Dance táncosaitól, több nemzetközi verseny, és kétszeres Európa bajnoki cím után Közép-Európában az elsők között kvalifikált az írországi világbajnokságra. Írországban diplomázott, hivatalos ír sztepp-tánc oktatói engedéllyel rendelkezik.

Számos produkcióban táncos és koreográfus. Saját tánciskolát működtet, tradicionális és modern stílusokat oktat versenytáncra és hobbi csoportoknak egyaránt minden korosztályban. Az idei Szt. Patrik napon a Szabadság téren, vagy az Ír-Magyar Üzleti Kör Marriott-beli gála vacsoráján szerepeltek.

Ha ti vagy gyermekeitek kedvet kapnátok, Csanády utcai központja nem is lenne messze ahhoz, hogy egy szívét-lelkét beleadó tanártól tanuljatok.

Kovács Gáborjánt nem is tudom, minek nevezzük. Művelődéstörténész? Keltológus, az biztos, aki Cork egyetemén tanult. Zenész? 33 éve alapította a Bran Együttest, s azóta megállíthatatlanul játszák az ír népzenét, Gáborján énekel angolul és írül, furulyán, harmonikán, és bodhránon kíséri. Előadóművész? A szó legnemesebb értelmében! Behatóan ismeri és élvezetesen beszél az ír kultúráról, és mesél ír mitológiáról, csodás fotókkal illusztrálva. Költő, aki a titokzatos ószirmi világba kalauzol megzenésített verseivel állandó zenésztársával, Robival.

A Jókai Klubban rendszeresen tartanak ír táncházzal egybekötött előadásokat, a Nyitott Műhelyben ószirmi estéket.

Nekünk mindehhez csak át kell ugranunk az Óhegy Klubházba!

László Sarolta

Cikk megosztása:

További programok:
További hírek, programok

Ír majális a Táborhegyen

Május 8. 18:30-tól és máj. 9. 16:45-től

2026-03-30 |

2026. június 7.

2026. június 7.

2026. június 1.

2026. június 1.

2026. május 22.

2026. május 22.

2026. május 15.

2026. május 15.

2026. április 25.

2026. április 25.

2026. április 18.

2026. április 18.

2026. április 17.

2026. április 17.