Egy barátság kapcsán …

Április 16. csütörtök 18:00 órakor.

Raffira emlékezve.

Az év elején búcsúztunk el itt a Klubházban Laubálné Raffinger Évától, Raffitól, aki több évtizedes barátságot ápolt a Drégely László - Witz Éva művészházaspárral.

Mindketten Balázs Béla-díjasok és sok egyéb elismerés díjazottjai. E barátság kapcsán jött létre kiállításunk, amely betekintést ad a két művész szerteágazó munkásságába.

Drégely László (1932-1990) festőművész, aki a Magyar Televízióban 20 évig díszlettervezőként dolgozott, ebből adódóan jól ismerte a különböző anyagokat, 16-féle technikát alkalmazott műveiben. Ő használt fel először alumíniumot a magyar képzőművészetben, munkái leginkább a konstruktív szürrealista irányzatot képviselik.

Witz Éva (1931-2012) jelmeztervező, aki 10 évig volt a Bihari Néptáncegyüttes viselet tervezője, és számtalan TV-játék és színházi darab kosztümjei fémjelzik nevét. Nyugdíjas éveiben gyönyörű, egyedi tervezésű tojásokat festett, melyeket többek között az Iparművészeti Múzeum is befogadott a gyűjteményébe, valamint a belga királynő magángyűjteményében is megtalálhatók.

A kiállítást megnyitja Andrási Anna, a Drégely László Galéria vezetője. Közreműködnek Lutér Anna – ének, gitár és Papp-Géczi Ádám – handpan.
Szeretettel hívjuk önöket!

Cikk megosztása:

További programok:

Egy barátság kapcsán …

Április 16. csütörtök 18:00 órakor.

2026-03-30 |