Bagó Bertalan Ókecskén született, azon a vidéken, amely Móricz műveiből ismerős számunkra. 1954-ben végzett a Tanárképző Főiskola rajztanári szakán, ahol Blaskó János és Xantus Gyula voltak mesterei. Majd a Balaton mellett megtelepedve a tanári munka mellett aktív művészeti tevékenységet is folytatott. 1969-tól volt a Képzőművészeti Alap tagja, számtalan csoportos és egyéni kiállításon vett részt Életműve gondozói gyermekei mellett Balatonboglár, ahol a Fischl-ház állandó kiállítása őrzi Bagó Bertalan művésztanár emlékét.

A mostani óbudai kamarakiállítás felöleli Bagó Bertalan egész pályáját, aki elsősorban is tájképfestészettel foglalkozott. Képeinek témája életének két meghatározó helyszíne, a gyermekkori alföldi vidék, majd a Balaton vonzása. A két témakör, a korai és a későbbi, érett munkák szépen elkülönülnek a kiállítás két termében, így jól megfigyelhető a változás, fejlődés.

Míg a kori munkák sötét tónusúak, érződik bennük az alföldi festőiskolák realizmusa, naturalizmusa, de leginkább a késő romantika nagy tájképfestőinek, Paál Lászlónak és Munkácsy Mihálynak a festészete. Az Öreg fűzfák, Őszi fűzfák, Öregek hazafelé, Öreg fa Paál László erdei tájképeit idézik a barnás tónusok virtuóz, a képnek mélységet adó perspektívajátékával. Az Omladozó tanyabelső pedig a fény- árnyék ellentétére épülve Munkácsy képeinek hatását tükrözi. De a fehér szín skálájának használata, amellyel a fény- árnyék finoman vibráló játékát, impresszióját bravúrosan adja vissza Bagó Bertalan, már túl is mutat a romantikus mesteren. Ezt a művészi fogást a későbbi, a somogyi dombok szőlőskertjeinek pincéit megörökítő képein is előszeretettel használja, mint a Pince tavasszal című impresszionizmusba hajló képen. Ahogy már a korai Anyám virágoskertje vagy a Nyár a dombok között című képeken is észrevehetjük az impresszionista jegyeket, a finom pasztellszínek használatát, amelyek például Szőnyi István tájképeire is oly jellemzőek.

A Balatonhoz való közelség aztán egyre erősebben változtatta meg Bagó Bertalan képeinek témaválasztását, szín- és stílusvilágát, hogy tájképeiben eltávolodva a figuralitástól, a realizmustól, a sötét színek használatától, festményein a természet egyre absztraktabb, elvontabb formában jelenjen meg. Amint a színek is kivilágosodnak, és a kékszínskála dominenciája veszi át az uralmat. Bagó Bertalant is, mint a Balaton többi festőjét (Egry Józsefet, Udvardi Erzsébetet) elsősorban a víz ihletett meg. De Bagó Bertalan ellentétben Egryvel és Udvardival a téli Balatont tette meg témájának: Befagyott lék rianása, Magányos csónak, Olvadás. A szinte mozdulatlan, súlyos tömegű jégbe fagyott vízfelszín fényjátékainak megragadása jelentett számára festői kihívást. Ugyanakkor a kiállítás a nagybányaiak idéző Szigliget, vagy a Bernáth és Szőnyi hatását tükröző Lefelé a rámpán szépen mutatja meg az útkeresés fázisait, amíg végül Bagó Bertalan rátalál saját festői hangjára. Ennek a festészetnek a Balaton mellett az évszakonként változó táj volt a másik, több sorozatban is megfestett fő témája, ahol az évszakokat a hideg és meleg monokróm színskáláival jelenítette meg. A telet és tavaszt a kék, míg a nyarat és őszt a piros, narancs rozsdás árnyalatai uralják. Ezáltal, hogy a hagyományokkal szakítva, két színre korlátozva szűkítette le Bagó Bertalan a színpalettáját, képei már a 80-es évektől a magyar festészetben egyre markánsabban jelentkező absztrakt tájábrázolás irányába vezetnek, ahol a realista tájszemléletet felváltja a szubjektív tájérzet. Festményei ezáltal egy lelki állapot tájban való kivetülései.

Az Óhegy Klubház mostani Bagó Bertalan emlékkiállítása egy sokszínű, kísérletező alkotó művészi kihívásokat kereső útját állítja a látogatók elé, szépen vezetve végig a magyar tájképfestészet különböző fázisain az alföldi iskolák realizmusától, naturalizmusától a modernista absztrakcióig.

Pusztai Ilona