Anomáliák és perspektívák

Beszélgetés a kortárs ökoszisztémáról október 8-án, kedden 18.00 órakor az Óhegy Klubházban.

Októberben újabb izgalmas klubestet szervezünk, ahol a kortárs világ ökoszisztémáját vesszük górcső alá. Nyílt beszélgetésünk során a kortárs művészet jelenlegi társadalmi státuszát, feladatát, érvényesülési – sőt, túlélési – esélyeit vizsgáljuk a napjaink válságokkal terhelt, átpolitizált világában. Rávilágítunk a jelenlegi helyzet anomáliáira: hogyan jutottunk idáig? Milyen szereplők határozhatják meg a változásokat? …És milyen alternatívák képzelhetők el reálisan a továbblépéshez?

Ez a mélyreható diskurzus a kortárs szcéna rejtett hátterébe kalauzol el, és ennek során az idő rövidsége ellenére is célunk eljutni a művészet fontos küldetésének mélyebb megértéséhez. Reményeink szerint a beszélgetés a szükséges pozitív változásokhoz is hozzájárulhat, hiszen klubunk elsődleges célja mindig is a közösségi fejlődés és gondolkodás előmozdítása volt.

Meghívott vendégeink:

  • Kukorelly Endre – író, költő, újságíró, kritikus
  • Farkas Viola – művészettörténész, tanár, a Ludwig Múzeum volt munkatársa

A beszélgetést vezeti: Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) igazgatója.

A rendezvényen bárki részt vehet! Az est tematikája úgy van felépítve, hogy akár egy teljesen laikus érdeklődő is új felismerésekkel és élményekkel gazdagodva térhessen haza.

Jelentkezés: a rendezvény előtti Óhegy hírlevél linkjén , vagy az egyesület Facebook oldalán.

Vendégeinket minden alkalommal jó társasággal, piknikbüfével és könyvsorsolással várjuk! Tarts velünk, és légy részese egy inspiráló közösségnek!

Üdvözlettel, Gajzágó György klubvezető – art@artcenter.hu

Cikk megosztása:

További programok:
További hírek, programok

Anomáliák és perspektívák

2024-10-09 |