Tök jó boszibuli

Reméljük, a tavalyi élmények megismétlődnek, és újra számtalan boszinak, varázslónak, ördögnek, kísértetnek, vámpírnak, szellemnek öltözött kedves vendéget, felnőttet és gyereket köszönthetünk a boszibulin. Minden vendégünket szellemes, tök- mintás aprósütivel fogadjuk.
Már 18:00 órakor várjuk szeretettel azokat is, akik művészien kifaragott töklámpásokat hoznak magukkal, amelyekben már benne van a mécses, és természetesen jeligével vannak ellátva.
18:45 körül elkezdődnek az izgalmas jelmezversenyek! A jelmezesek egyenként a háromtagú zsűri előtt mutatkoznak be, először a jelmezes gyermekek, majd a jelmezbe öltözött felnőttek. Ezt követően a zsűri dönt, eredményt hirdet, és átadja a díjakat.
Utána meggyújthatjuk a mécseseket a tökökben és elhelyezhetjük őket az Óhegy Klubház udvarán és kerítésénél, hogy a járókelők is jól láthassák azokat. A háromtagú zsűri újra dönt, eredményt hirdet, és átadja a kiérdemelt díjakat.
Aki a rendezvény ideje alatt megéhezett, megszomjazott, az felüdülhet a büfében. Ezúton hívjuk fel kedves vendégeink figyelmét, hogy ha kedvük és idejük engedi, nyugodtan hozhatnak magukkal otthon készített sütiket (nem kötelező a tök-formátum!).
20:00 óra körül – az eredményhirdetés után – kezdődik a Just Dance táncos improvizáció, amelynek során a kivetítőn megjelenő táncosok mozdulatait utánozhatják a gyerekek és felnőttek egyaránt, de természetesen saját koreográfiájukat is bemutathatják!
Az est ideje alatt a gyerekeket várja a Kézműves sarok, ahol az alkalomhoz illő figurákat készíthetnek. A belépődíj felnőtteknek: 1.000.- Ft, gyermekeknek (10 éves korig): 500.- Ft. A jelmezben – ami persze nemcsak egy boszikalapot jelent – és a faragott tökkel érkezőknek ingyenes a belépés!
Reméljük általános lesz a jókedv, móka, kacagás, netán olykor a boszik meglepő ijesztgetésével! „Rém jó meglepetések” várnak a vendégeinkre, erről bővebben a Facebook oldalunkon
Cikk megosztása:
További programok:
További hírek, programok
2026. március 29.
2026. március 29.
2026. március 13.
2026. március 13.
2026. március 6.
2026. március 6.
2026. február 28.