Vivaldi: G-dúr Concerto vonósokra FXI/41

Antonio Vivaldi (1678–1741) több, mint 450 különböző concertót hagyott az utókorra: közülük sok egyetlen szólóhangszert (főként hegedűt), mások több szólóhangszert foglalkoztatnak, mintegy ötven műben viszont nincs szólista – ezekben végig a teljes zenekar játszik. Ami természetesen nem zárja ki azt, hogy bizonyos helyeken ne szőhetnének az anyagba némi saját improvizációt a muzsikusok.

A darabok jelentős része a híres velencei árvaház tehetséges kis muzsikuslányainak, a Conservatorio dell’Ospedale della Pietà növendékeinek készült. Híressé váltak a rendszeresen ismétlődő pénteki és vasárnapi előadások, amelyek „színvonala kiállta a versenyt Európa legjobb zenekaraival, vonósai teljesen egyszerre szólalnak meg” – olvasható Edward Wright angol utazó naplójában.

Minden bizonnyal az ő repertoárjuk részét alkotta a látványos hegedűtechnikára alapozott G-dúr vonósszimfónia is.

Bach: a-moll hegedűverseny

Vivaldi azonban nemcsak a velencei, de a távoli német zenei életre is komoly befolyást gyakorolt. Johann Sebastian Bach (1685–1750) sosem találkozott Vivaldival, mégis tíz Vivaldi-concerto átdolgozása szerepel életművében.

A csembalóra, orgonára alakított vonósdarabok arra is inspirálták, hogy alaposan elsajátítsa a velencei mester vonóstechnikáját, miközben mégsem vált Vivaldi-epigonná. Amíg például Vivaldinál világosan elkülönülnek a zenekari szakaszok a szólórészektől, addig Bach a határvonalak elmosására törekszik.
Hogy hány tuttiból és hány szólóból áll az a-moll hegedűverseny első tétele, első hallásra nehéz lenne megállapítani. A lassú tétel basso ostinatója, konokul ismétlődő basszusmenete egyértelmű Vivaldi-örökség. A táncos fináléban két zenekari tömb közötti lendületes szóló alatt a tutti motívumszilánkjai emlékeztetnek a tétel fejére és készítik elő a visszatérést.

A szólót játsza hegedűn: Renkecz Kálmán

Bach – Air a D-dúr szvitből BWV 1068

A szerző négy zenekari szvitet is írt. A harmadik (D-dúr) darab lassú tétele, az Air számos változatban, átiratban ismert. Esküvők örömét, jelenetek könnyedségét, gyászos események szomorúságát illusztrálják előszeretettel ezzel a zenével. Még a Beatles Sárga tengeralattjáró című rajzfilmjében is ránk köszön….

Vivaldi: g-moll kettős verseny gordonkára RV 531

A hegedűt mindenek fölé helyező Vivaldi számos kompozícióban használta a csellót szólóhangszerként, ami új trendnek számított abban az időben. 27 versenyművet komponált csellóra, vonószenekarra és basso continuóra. Ezek között egyetlen egy van, amely két csellóra született, feltehetően az 1720-as években, Velencében.

A g-moll versenymű első tételének (Allegro) legszembetűnőbb aspektusa Vivaldi teljesen egyéni szólamszerkesztése. A két szólócselló egy ütem távolságból utánozza egymást; „majd a tétel további részében tercközzel játszanak és nyolc ütemnyi figurációt mutatnak be a continuo g-moll harmóniája felett.”

A Largo jelzésű második tételben a két szólista és a continuo csellista triót alkot, még teltebb, mélyebb hangzás érdekében.

Az Allegro, a kortársak által frenetikusnak nevezett zárótétel „fülbemászó, szokatlan szinkópákkal” kezdődik a zenekarban. A tétel egy fúgaszakaszt is tartalmaz, amelyet a második szólócselló indít.

A csellószólót játssza: Regőczi Anna és Gábor Krisztina,
a cselló-continuót Bódiss Miklós,
a csembaló-continuót Olsvay Endre.

Decsényi János: Szvit ifjúsági vonószenekarra

Decsényi János (*1927) barokk műfaji hagyományokat elevenített fel az 1961-ben komponál Szvit ifjúsági vonószenekarra című művével. „A szvit műfaja bizonyos szabadságot biztosít a szerzőnek, hiszen lényege, hogy különböző karakterű tételek váltogassák egymást” – mondta a komponista.

„A Nyitány–Induló–Arietta–Ungaresca tételrend a műfajnak megfelelően váltogatja a páratlan és páros metrumokat, a lassabb–gyorsabb, dallamosabb–táncosabb dallamokat. Különösen közel áll a szívemhez a záró Ungaresca, amelyben hangot adhattam magyarságomnak is.”