Őszi koncert

Őszi koncert

Óbudai Kamarazenekar őszi koncertje az Óhegy Klubházban

Varázslatos esténk lesz ismét a Klubházban. Barokk, későbarokk és klasszikus zeneműveket hallgathatunk az Óbudai Kamarazenekar előadásában, nagylelkű felajánlásával.
A német Georg Friedrich Händel (1685–1759) élete jelentős részét Londonban töltötte, így az angolok is saját nemzeti komponistájukként tisztelik. Oratóriumai, hangszeres művei, pazar operái népszerűek voltak a szigetországban és szerte Európában. A Vízizene három szvitjével a pompát kedvelő I. György királyt szerette volna kiengesztelni egy kisebb nézeteltérés után. 1717 nyarán a király hajókázni indult a Temzén, s mellette egy másik hajón foglalt helyet a mintegy 50 tagú zenekar, hogy az uralkodót szórakoztassa. Amikor a két hajó közel került egymáshoz, a lassabb, líraibb tételek szólaltak meg. Amikor eltávolodtak, előkerültek a trombiták, kürtök, egyéb fúvósok, felcsendültek a harsány indulók, táncok, amelyeket a parton álló közönség is élvezhetett.

A velencei Antonio Vivaldi (1678–1741) életművében meghatározó szerepük van a különböző, első sorban vonós hangszerekre írt concertóknak, amelyek tételrendje (gyors nyitó tétel–lassabb, lírai középtétel – pergő záró tétel) századokra meghatározta a versenyművek felépítését. Leghíresebb hegedűverseny-ciklusa A négy évszak, 1725-ben látott napvilágot. A megfelelő szonettekkel publikált, virtuóz programzenék legnépszerűbb tétele a Tél lassú része, amely a kandallóban pattogó tűz békét teremtő hangulatát közvetíti. Szólót játszik Renkecz Kálmán hegedűn.

Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) minden stílusra és minden műfajra nyitott volt, természetes tehát, hogy hódolt a kor divatos szórakoztató zenéjének, a több különböző karakterű tételek füzéréből álló divertimentónak is.1772-ben írta azt az F-dúr darabot, amelynek szerkezete elárulja azt is, hogy már megismerte és megszerette Joseph Haydn vonósnégyeseit.

A kamarazenekart ezúttal is a zenekar művészeti vezetője, Gazda Péter hegedűművész-karmester vezényli.

A koncertre a belépés ingyenes, a koncert után elfogyasztjuk a Hegylakótársaink nagylelkű felajánlásából érkező, és a kezük munkáját dicsérő házi süteményeket, pogácsát. Beszélgetésbe elegyedünk a művészekkel, megismerhetjük zenekari élet küzdelmeit, szépségeit, örömeit.
Minden kedves koncertlátogató társunkat, szeretettel várjuk.

Cikk megosztása

Kapcsolódó bejegyzés

Őszi koncert

Őszi koncert

Közzétéve: 2022-11-25

További riportok

Az Óbudai Árpád Gimnázium hagyománya, ami meghatározza az iskola arculatát, amely 50 éve működik, amire kíváncsiak a helyiek, amit várnak és szeretnek a ballagók, és amiben részt vettek ők maguk is.

Hegedűs Endre (1939) festőművész előtt tiszteleg az Óhegy Klubház Lélek és Színek találkozása című, idei első kiállítása.

Novemberben volt látogatható az Óhegy Klubházban Varga Patrícia Minerva festőművész új kiállítása.

Az idei Óhegy-napok műsorában többek között örökzöld dallamokat hallhatunk majd a Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor művészházaspár előadásában.

Saly Noémi hosszú éveken keresztül volt a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa. Abban az épületben dolgozott, ahol kedvelt írója, Krúdy Gyula, élete utolsó három évében lakott.

A Szentiván-éji tűzugrás már hagyományos programja a hegyi közösségnek. Idén még különlegesebb lesz, mivel az eredeti hagyományoknak megfelelően, dudaszó fogja kísérni.

Szerencsejátékkal mindenki találkozott már élete során, sőt azt is megkockáztatom, hogy a cikket olvasók bizonyos része hódolt is ennek az elfoglaltságnak.

A vadászatról és annak megítéléséről napjainkban megoszlanak a vélemények, sokan elítélik mások egy nemes sportnak tekintik.

Gondolom sokan eljátszottunk már a gondolattal milyen jó is lenne egy egzotikusabb, veszélyesebb vadállatot tartani.

December 1-jén nyitott meg az Óhegy Közösségi Házban a Csend-Tér című kiállítás.

Az Óbuda Hockey Academy (OHA) elsősorban a jég szerelmeseinek és a sportágválasztás előtt álló fiataloknak nyújt sportolási lehetőséget.

Mindenki szereti a bődületesen nagy, hangulatos házibulikat, ahol baráti körben kirúghat kicsit a hámból egy fárasztó hét után.