Márton napi lámpás felvonulás

Márton napi lámpás felvonulás

Márton napi lámpás felvonulás. Találkozó az Óhegy Klubház udvarán.

Idén mi is követjük az ősi hagyományt, és Szent Márton napján gyermekekkel, családokkal együtt lámpás felvonulást rendezünk. A hagyomány szerint a lámpással felvonuló sokaság, a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánja eljuttatni mindenkihez.

A Klubház udvarán gyülekezünk, mindenki magával hozza az otthon elkészített lámpását, remélhetőleg libácskával díszítve. Akinek kedve van, öltözhet római katonának vagy akár éppen libának! Persze egy alkalomhoz illő cipő sem árt.

Meggyújtjuk lámpásainkat, és Márton-napi dalokat énekelve útra kelünk, majd húsz perces, lámpás felvonulás után a Szt. Donát kápolnába érkezünk, ahol szó lesz, Szent Mártonról, másokat segítő jó cselekedeteiről, az emlékét őrző hagyományokról. Még a gyermekek is szólhatnak, miként lehet észrevenni a hiányt szenvedőket, kinek mire lehet szüksége, miben segíthetnek a bajba jutottaknak, vagy éppen egymásnak, képességeik szerint.
Ezt követően felvonulunk a Klubházba, ahol az átfázott és megéhezett vonulókat liba formájú sütikkel, libazsíros és libamájas kenyérrel, tábortűz mellett forró teával, forralt borral fogadjuk.

Szeretettel várunk a felvonulásra mindenkit, a lámpásával együtt!

Cikk megosztása

Kapcsolódó bejegyzés

Márton napi lámpás felvonulás

Márton napi lámpás felvonulás

Közzétéve: 2022-11-11

További riportok

Az Óbudai Árpád Gimnázium hagyománya, ami meghatározza az iskola arculatát, amely 50 éve működik, amire kíváncsiak a helyiek, amit várnak és szeretnek a ballagók, és amiben részt vettek ők maguk is.

Hegedűs Endre (1939) festőművész előtt tiszteleg az Óhegy Klubház Lélek és Színek találkozása című, idei első kiállítása.

Novemberben volt látogatható az Óhegy Klubházban Varga Patrícia Minerva festőművész új kiállítása.

Az idei Óhegy-napok műsorában többek között örökzöld dallamokat hallhatunk majd a Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor művészházaspár előadásában.

Saly Noémi hosszú éveken keresztül volt a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa. Abban az épületben dolgozott, ahol kedvelt írója, Krúdy Gyula, élete utolsó három évében lakott.

A Szentiván-éji tűzugrás már hagyományos programja a hegyi közösségnek. Idén még különlegesebb lesz, mivel az eredeti hagyományoknak megfelelően, dudaszó fogja kísérni.

Szerencsejátékkal mindenki találkozott már élete során, sőt azt is megkockáztatom, hogy a cikket olvasók bizonyos része hódolt is ennek az elfoglaltságnak.

A vadászatról és annak megítéléséről napjainkban megoszlanak a vélemények, sokan elítélik mások egy nemes sportnak tekintik.

Gondolom sokan eljátszottunk már a gondolattal milyen jó is lenne egy egzotikusabb, veszélyesebb vadállatot tartani.

December 1-jén nyitott meg az Óhegy Közösségi Házban a Csend-Tér című kiállítás.

Az Óbuda Hockey Academy (OHA) elsősorban a jég szerelmeseinek és a sportágválasztás előtt álló fiataloknak nyújt sportolási lehetőséget.

Mindenki szereti a bődületesen nagy, hangulatos házibulikat, ahol baráti körben kirúghat kicsit a hámból egy fárasztó hét után.