Madárkarácsonyfa díszítése

December 5-én, pénteken 14:00 óra

Közeledik a karácsony, amikor nemcsak egymást, hanem a környék madarait is megajándékozzuk, szeretettel és madáreledellel. Idén ismét közös Madárkarácsonyfa-díszítésre hívjuk a környékbelieket, diákokat, családokat és természetbarátokat.

A találkozó helyszíne az iskola sarkánál lesz, a Remetehegyi és Erdőalja út kereszteződésében, ahonnan együtt sétálunk el a Táborhegyi parkba, a Téglagyár Megállóhoz, vagyis a kilátópont környékére.

Itt, a tavaly ültetett, immár szépen megerősödött fenyőnket fogjuk feldíszíteni madárbarát karácsonyfává. A helyszín könnyen sármentesen megközelíthető, és ha elfáradtál a padon megpihenhetsz és gyönyörködhetsz a madarakban és a panorámában.

A fát tavaly az Erdőalja úti iskola diákjaival és tanáraival közösen ültettük, Basa István tanár úr és Héli Bendegúz kertész szakmai segítségével, a KBOSS.hu Kft. nagylelkű fenyőfa-adományának köszönhetően. A közös munka gyümölcse mostanra igazi közösségi jelkép lett.

Idén is feldíszítjük a fát. Hozzunk magunkkal madáreledelt, azaz cinkegolyót (háló nélkül!) madárkalácsot, fél diót, almát, körtét, napraforgófejet, és bármit, aminek a tollas barátaink örülnek.

A madárkarácsonyfa egészen tavaszig várja a látogatókat és a díszítőket. Bárki, bármikor elhelyezhet rajta madáreledelt. Gyere el már most, hozd a családod, és tegyünk együtt egy kis jót a madarakért, és persze egymásért is!

Cikk megosztása:

További programok:

Madárkarácsonyfa díszítése

December 5-én, pénteken 14:00 óra

2025-11-13 |