Lakossági fórum

Lakossági fórum

Lakossági fórum - 2023. március 7 kedd - 17:00-19.00 az Óhegy-klubházban

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat február elsejétől immáron 4. alkalommal indította újra a Közösségi Költségvetés kampányát, melynek keretében javaslatot vár Óbuda lakosaitól, így a Hegyvidékünk lakosaitól is arra, hogy melyek lennének a legfontosabb fejlesztések a kerületben, vagy éppen a körzetükben. A körzetek és a körzethatárok nem változtak ebben az évben sem, így a százmillió forintos keretösszeg tíz felé elosztva, körzetenként tízmillió forintos fejlesztést tesz lehetővé. Óbuda Hegyvidéke az 1 számú körzetbe tartozik, Harsánylejtő, Csúcshegy, Aranyhegy, Ürömhegy területeivel együtt, vagyis Óbudának a Bécsi út – Pomázi út – Pusztakúti út – Aranyhegyi út vonalától nyugatra eső területrésze.

A kampánynak két szakasza:
– Javaslattétel: 2023. február 1. – április 1.
– Szavazás: 2023. május 1. – június 1.

Az első szakaszban közös gondolkodásra kínál alkalmat a lakossági fórum, melyen az itt élők betekintést nyerhetnek a Közösségi Költségvetés folyamataiba ötlettől megvalósulásig. A fórum nemcsak közös ötletelésre nyújt lehetőséget, hanem a Transparency International Magyarország által erre a célra fejlesztett oktató kártyajáték segítségével a részt vevők több szempontot figyelembe véve tehetnek majd fejlesztési javaslatokat.
Persze idén is van lehetőség online is, és papíron is javaslatot tenni. Online az obuda.hu/kozossegikoltsegvetes oldal JAVASLATTÉTEL menüpontja alatt található lapon keresztül küldhetik el ötleteiket. Papíron pedig a következő intézményekben található ládákban helyezhetik el a javaslattevő lapjaikat: Esernyős kávézó, Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatal, porta, Ügyfélszolgálati Iroda, ÓSZSZI idősklubok, Óbudai Óvodák, Óbudai Bölcsődék. Ha levélben küldenék el javaslatukat, akkor azt az 1033 Budapest, Fő tér 3. címre küldhetik, a borítékra ráírva: Közösségi Költségvetés 2023
Tegyük együtt élhetőbbé, otthonosabbá, szebbé Óbuda-Békásmegyert, ezen belül a Óbuda Hegyvidékét. Várjuk Önöket szeretettel a lakossági fórumon!

Cikk megosztása

Kapcsolódó bejegyzés

Lakossági fórum

Lakossági fórum

Közzétéve: 2023-03-07

További riportok

Az Óbudai Árpád Gimnázium hagyománya, ami meghatározza az iskola arculatát, amely 50 éve működik, amire kíváncsiak a helyiek, amit várnak és szeretnek a ballagók, és amiben részt vettek ők maguk is.

Hegedűs Endre (1939) festőművész előtt tiszteleg az Óhegy Klubház Lélek és Színek találkozása című, idei első kiállítása.

Novemberben volt látogatható az Óhegy Klubházban Varga Patrícia Minerva festőművész új kiállítása.

Az idei Óhegy-napok műsorában többek között örökzöld dallamokat hallhatunk majd a Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor művészházaspár előadásában.

Saly Noémi hosszú éveken keresztül volt a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa. Abban az épületben dolgozott, ahol kedvelt írója, Krúdy Gyula, élete utolsó három évében lakott.

A Szentiván-éji tűzugrás már hagyományos programja a hegyi közösségnek. Idén még különlegesebb lesz, mivel az eredeti hagyományoknak megfelelően, dudaszó fogja kísérni.

Szerencsejátékkal mindenki találkozott már élete során, sőt azt is megkockáztatom, hogy a cikket olvasók bizonyos része hódolt is ennek az elfoglaltságnak.

A vadászatról és annak megítéléséről napjainkban megoszlanak a vélemények, sokan elítélik mások egy nemes sportnak tekintik.

Gondolom sokan eljátszottunk már a gondolattal milyen jó is lenne egy egzotikusabb, veszélyesebb vadállatot tartani.

December 1-jén nyitott meg az Óhegy Közösségi Házban a Csend-Tér című kiállítás.

Az Óbuda Hockey Academy (OHA) elsősorban a jég szerelmeseinek és a sportágválasztás előtt álló fiataloknak nyújt sportolási lehetőséget.

Mindenki szereti a bődületesen nagy, hangulatos házibulikat, ahol baráti körben kirúghat kicsit a hámból egy fárasztó hét után.