Bagó Bertalan emlékkiállítás
Március 7. 18:00 órakor
„Úgy érzem, az életem olyan, mint egy festmény, amelyet sietve felvázoltak, de nem dolgoztak ki, mert nem volt rá idő” – írja Trevanian. Ez a mondat különös pontossággal foglalja össze Bagó Bertalan (1932–1991) sorsát és életművét is, amelyet korai halál harmincöt éve hirtelen szakított félbe.
„Nem dolgoztak ki…mert nem volt rá idő”
„Születtem, 1932–ben, a Tisza mellett, Ókécskén. 1955–ben végeztem a budapesti főiskola rajzszakán. 1969–óta vagyok a Művészeti Alap tagja. A vízi világ csendje, az egyszerű ember szűkszavúsága mögött meghúzódó ősi érzések, igazságok, erők és indulatok határozzák meg a törekvésemet a festészetben.” (Bagó Bertalan)
Bagó Bertalan abból a világból jött, amelyet Móricz Zsigmond a Boldog falu című írásában örökített meg. Szüleit a második világháború után kuláklistára tették, birtokaiktól megfosztották, ő maga pedig származása miatt éveken át nem tanulhatott tovább. Dunapentelén és Balatonfenyvesen dolgozott műszaki rajzolóként, majd kalandos úton jutott végül el Balatonboglárra, ahol feleségével családot alapított.
A tanárképző főiskolát végül hamis származási iratokkal végezte el Budapesten; mesterei Xantus Gyula és Blaskó János voltak.
1969-től a Művészeti Alap tagja, Balatonbogláron rajz–biológia szakos tanár, a helyi művészeti élet egyik szervezője lett. Nemcsak festő volt, hanem tanár is: partnerként állt tanítványai elé. Bölcs, kérdező, fegyelmezett ember volt, aki nem tűrte a felszínességet.
Művészetének megformálója a Tisza-vidék puritán falvai, az alföldi táj szűkszavú, hagyományos festészeti nyelve formálta. Motívumait a falusi világból emelte ki, a Balatont és a dunántúli dombokat is azzal a stíluskészlettel fogalmazza meg képeiben, amely az alföldi festészeti látásmód sajátja. A levágott koronájú fák, csupasz partok, komor emberek, düledező viskók jelennek meg képein, az ember és a természet egymásnak feszülését megidézve. Színvilágát a kék dominanciája határozza meg, amely a drámai hangot gyakran lírai érzékenységgé oldja. Az erő visszahódítására a téli Balaton jeges, ropogós világa felé fordult.
1958-tól szerepelt kollektív kiállításokon, első önálló tárlata 1978-ban nyílt Budapesten. Életében számos magyar városban, többek között Tiszakécskén, Lajosmizsén, Kalocsán, Kecskeméten, Kiskunhalason, Nagykőrösön, Baján, Nagyatádon, Kaposváron, valamint Jugoszláviában és az egykori NDK-ban állított ki. Művei ma is több közgyűjteményben láthatók, Balatonbogláron a Fischl-házban állandó kiállítás őrzi emlékét. Halála óta gyermekei gondozzák életművét.
A mostani kiállítás nem lezárás, hanem találkozás, egy olyan művésszel, aki lehajolt a világ apró csodáiért.
Cikk megosztása:
További programok:
További hírek, programok
2026. március 29.
2026. március 29.
2026. március 13.
2026. március 13.
2026. március 6.
2026. március 6.
2026. február 28.
2026. február 28.
Bagó Bertalan emlékkiállítás
Március 7. 18:00 órakor
„Úgy érzem, az életem olyan, mint egy festmény, amelyet sietve felvázoltak, de nem dolgoztak ki, mert nem volt rá idő” – írja Trevanian. Ez a mondat különös pontossággal foglalja össze Bagó Bertalan (1932–1991) sorsát és életművét is, amelyet korai halál harmincöt éve hirtelen szakított félbe.
„Nem dolgoztak ki…mert nem volt rá idő”
„Születtem, 1932–ben, a Tisza mellett, Ókécskén. 1955–ben végeztem a budapesti főiskola rajzszakán. 1969–óta vagyok a Művészeti Alap tagja. A vízi világ csendje, az egyszerű ember szűkszavúsága mögött meghúzódó ősi érzések, igazságok, erők és indulatok határozzák meg a törekvésemet a festészetben.” (Bagó Bertalan)
Bagó Bertalan abból a világból jött, amelyet Móricz Zsigmond a Boldog falu című írásában örökített meg. Szüleit a második világháború után kuláklistára tették, birtokaiktól megfosztották, ő maga pedig származása miatt éveken át nem tanulhatott tovább. Dunapentelén és Balatonfenyvesen dolgozott műszaki rajzolóként, majd kalandos úton jutott végül el Balatonboglárra, ahol feleségével családot alapított.
A tanárképző főiskolát végül hamis származási iratokkal végezte el Budapesten; mesterei Xantus Gyula és Blaskó János voltak.
1969-től a Művészeti Alap tagja, Balatonbogláron rajz–biológia szakos tanár, a helyi művészeti élet egyik szervezője lett. Nemcsak festő volt, hanem tanár is: partnerként állt tanítványai elé. Bölcs, kérdező, fegyelmezett ember volt, aki nem tűrte a felszínességet.
Művészetének megformálója a Tisza-vidék puritán falvai, az alföldi táj szűkszavú, hagyományos festészeti nyelve formálta. Motívumait a falusi világból emelte ki, a Balatont és a dunántúli dombokat is azzal a stíluskészlettel fogalmazza meg képeiben, amely az alföldi festészeti látásmód sajátja. A levágott koronájú fák, csupasz partok, komor emberek, düledező viskók jelennek meg képein, az ember és a természet egymásnak feszülését megidézve. Színvilágát a kék dominanciája határozza meg, amely a drámai hangot gyakran lírai érzékenységgé oldja. Az erő visszahódítására a téli Balaton jeges, ropogós világa felé fordult.
1958-tól szerepelt kollektív kiállításokon, első önálló tárlata 1978-ban nyílt Budapesten. Életében számos magyar városban, többek között Tiszakécskén, Lajosmizsén, Kalocsán, Kecskeméten, Kiskunhalason, Nagykőrösön, Baján, Nagyatádon, Kaposváron, valamint Jugoszláviában és az egykori NDK-ban állított ki. Művei ma is több közgyűjteményben láthatók, Balatonbogláron a Fischl-házban állandó kiállítás őrzi emlékét. Halála óta gyermekei gondozzák életművét.
A mostani kiállítás nem lezárás, hanem találkozás, egy olyan művésszel, aki lehajolt a világ apró csodáiért.
Cikk megosztása:
További hírek, programok
2026. március 29.
2026. március 29.
2026. március 13.
2026. március 13.
2026. március 6.
2026. március 6.
2026. február 28.
2026. február 28.