Amerika belülről - 2  Etelközi Péter vetítettképes előadása december 11-én, pénteken 18.30 órakor.

„Az előző, vetítéssel egybekötött beszélgetésünk alkalmával az egyes államokról, azok sajátosságairól volt leginkább szó. Örültem annak, hogy olyanok is eljöttek, akik saját élményeikkel gazdagították a találkozót. Remélem, hogy ez most is így lesz. Ez alkalommal az ott élő emberekről mutatok be képeket, és a kialakult szokásaikról fogunk beszélgetni.
Eddig tízszer jártam az Egyesült Államokban. Összesen több mint kétszáz napot töltöttem ott, huszonhárom év alatt. Az ötven szövetségi államból huszonnyolcban fordultam meg az évek során, ez nem kevés, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy átlag amerikai élete során öt-hat államban fordul meg. Élményeimről élőszóban, vetített képek mellett számolok be kedves vendégeinknek.”
 

Adventi koszorút készítünk a Táborhegyi Népházban (1037 Toronya utca 33.) 2015. november 24-én, kedden, 18.15 -kor.

Advent a karácsony előtti várakozás időszaka. Legismertebb jelképe az ádventi koszorú a négy gyertyával. Az első gyertyát már most vasárnap meggyújthatjuk, majd vasárnaponként újabbat és újabbat. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, a Karácsony eljövetelét. E koszorú készítésében segít minket Várkonyi Bea és Zsigmond Ágnes, akiknek vezetésével korábban már kedves, ötletes karácsonyfadíszeket készítettünk. Belépő nincs, a koszorú kellékeinek ára 1000.- Ft. Szeretettel várjuk felnőttek és gyermekek érkezését. Készítsünk együtt ádventi koszorút.

Jön a Mikulás!

December 6-án, vasárnap.
Jön a Mikulás a Táborhegyre is, és a Virágos-nyeregbe is! A kicsiny gyermekek délelőtt 10 órától a Táborhegyi Népházban közös énekléssel várják a Mikulást, akivel beszélgethetnek és verset mondhatnak.
A nagyobbak pedig 16.00 órakor a Virágos-nyeregben, tábortűz mellett várják majd a lovon érkező Mikulást. Akik közösen szeretnének felsétálni a nyeregbe, azokat 15.15-kor várjuk az Erdőalja úti buszvégállomásnál. Mindenki hozzon magával lámpát, meleg ruhát és alkalmas cipőt.
Ahhoz, hogy megfelelő létszámra tudjunk készülni, kérjünk, hogy november 30-ig vegyék meg gyerekeiteknek a jegyet a délelőtti, vagy a délutáni rendezvényre, amely 700 Ft-os áron lesz elérhető a Táborhegyi Népházban, az Erdőalja úti ABC-ben, vagy az Erdőalja úti Iskolában Kádár Eszternél. A jegy magában foglalja a Mikulás csomagot is a részt vevő gyermek számára.
Reméljük, fent a nyeregben jó idő lesz. Hideg ellen kínálunk forró teát, forralt bort, aki pedig megéhezik, az a rendezvényt támogató, Vörösvári úti Pizza Paradicsom étterem kínálatát kóstolhatja.

Amerika belülről
Etelközi Péter vetítettképes előadása november 13-án, pénteken 18.30 órakor.
„Eddig tízszer jártam az Egyesült Államokban. Összesen több mint kétszáz napot töltöttem ott, huszonhárom év alatt. Az ötven szövetségi államból huszonnyolcban fordultam meg az évek során, ez nem kevés, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy átlag amerikai élete során öt-hat államban fordul meg. Több mint két évtized alatt a turista is észrevesz különbségeket és változásokat. Élményeimről élőszóban, vetített képek mellett számolok be kedves vendégeinknek.”
 

November 15-én, vasárnap 10 órától a Táborhegyi Népházban
Hangszerkészítés 10 órától (a belépés ingyenes.)
Violin király és Hanga királykisasszony zenés mesejátéka 11 órától (belépő: 1.000 Ft.)
Joós Tamás énekmondó kalauzol majd minket Pentatónia országába, Violin király birodalmába. Hoz magával akusztikus gitárokat, kobozt, udot, ír buzukit, tekerőt, citerát, dorombot, furulyákat, dobokat, melyeket a gyerekekkel közösen szólaltat meg. Ezek a hangok vezetnek majd végig minket a zene és a mese országán.
De hogy ne menjünk üres kézzel a zene birodalmába, az előadás előtt mi is készítünk hangszereket. Mégpedig olyan anyagokból, amelyeket könnyen megtalálunk a környezetünkben. Gyűjtsetek papírtörlő gurigát, kerek sajtos dobozt, műanyag poharat és műanyag flakont, majd hozzátok magatokkal. A foglalkozást Várkonyi Bea vezeti.
Szeretettel várjuk a gyerekeket és szüleiket egy kis vasárnap délelőtti kézműveskedésre és zenés mesélésre