Hírek, közlemények

Végre nyílik a karantén, és idén is találkozhatunk június 24-én, szerdán, 19 órakor a Táborhegyi Népházban, ráadásul Szent Iván napján. Együtt leszünk az év legrövidebb éjszakáján, és a nyári napfordulót ünnepeljük.
A régi hiedelmek szerint varázslatos éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek. Ilyenkor sok helyen rituálisan tüzet gyújtanak, majd a bátrak átugorják a tüzet, és ha sikerül, akkor ez a vállalkozók számára párra találást, jó egészséget, bőséget jelent.
A szabadtéri műsor alkalmával Novath Laci finom lecsót főz bográcsban, és reméljük, hogy sokan lesznek most is, akik sütit és „konty-alá valót” is hoznak ehhez a különleges estéhez! Vacsora után mi is tüzet gyújtunk, majd átugorjuk és vidáman köszöntjük az év legrövidebb éjszakáját. S ha itthon nem is annyira feltűnő a kései napnyugta, mégis akik ott leszünk, elmondhatjuk, hogy az év legrövidebb éjszakájának és egy felemelő együttlétnek voltunk tanúi és részesei.
Nagyon várunk sok szeretettel mindenkit!
Kibeszélős teadélután lesz június 13-án, szombaton 16,00 órakor a Táborhegyi Népházban.
Eddig csak falaknak mesélhettél, mosdóban énekelhettél, csak a borosüveggel koccinthattál, de ennek most vége. „Ne Maradj Otthon!” Gyere el a Házba, asztal köré ülünk, kibeszéljük örömeinket, gondjainkat, vagy épp szórakoztatjuk egymást történeteinkkel, vagy kedvelt verseinkkel. Leülünk a házban, vagy ha jó idő esetén a kertben, egymástól két karnyújtásnyira, a sütitől és az italtól - ha hoztok – egy karnyújtásnyira.
Mivel maszkot kell viselnünk, meghirdetjük a MASZK versenyt is. Győz a legötletesebb, a legszebb, és mindenki a zsűri tagja lesz.
Gyertek, ne maradjatok otthon!
Fűszer- és gyógynövények a kertünkben címmel tart előadást Nagy Z. Róbert, a Herbáció Magazin főszerkesztője,  március 9-én, hétfőn 17:00 órakor a Táborhegyi Népházban.
Mind a díszkertekben, mind a konyhakert körül megterem sok olyan növény, melyeket nem biztos, hogy teljeskörűen ismerünk és használunk. Nem csak szépek, hanem hasznosak is lehetnek (fűszerezés, teakészítés, stb.). Gondozásukról, tartósításukról, felhasználásuk módjáról jól jöhet a meglévő ismereteink frissítése, kiegészítése. Itt az alkalom, éljünk vele!
A Kertbarát Kör most is szeretettel vár minden érdeklődőt a találkozóra, családjával, barátaival, szomszédjaival együtt.
Szarka Dóra: Szeniorok című riportkönyvének bemutatója március 6-án, pénteken 18:00 órakor lesz a Táborhegyi Népházban
Egy séf, egy menedzser, egy orvos és egy pszichológus. Mi a közös bennük? Mindannyian túl vannak a hetvenedik életévükön, mégis a mai napig aktívan dolgoznak. Rosenstein Tibor séffel, a Rosenstein Vendéglő tulajdonosával, Dr. Kürti Sándor üzletemberrel, a KÜRT Zrt. egyik alapítójával, elnökével, Dr. Mágori Anikó orvossal és Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológussal beszélgettünk hivatástudatról, nehéz életszakaszokról, zsákutcának bizonyuló döntésekről, sikeres élet- és karrierstratégiákról, személyes filozófiákról, a szakmájuk szépségéről, maradandó emlékekről, izgalmas történetekről, jövőről, tervekről.

A könyvet a szerző mutatja be, aki a közgazdasági, majd kommunikációs diploma megszerzése után évekig dolgozott szakújságíróként, később szövegíróként.

Vasárnapi ebéd a Táborhegyi Népházban, február 23-án, 13:30 órakor. Szakács Varga Béla, az „Óhegy szakácsa”, aki a kocsonya izével kívánja elkápráztatni a megjelent falatozókat. Azért Óhegy Kocsonya, mert itt készül a hegyen, hegyi szakáccsal és segédjeivel, hagyományos módon, mellé a klasszikus Lehmann kenyérrel. Megpróbálják ízeit olyan szintre emelni, mint amilyen a legendás miskolci kocsonya. Ajánlják ínyenceknek, porckopásos betegeknek, torokgyulladásban szenvedőknek és azoknak, akik régen ettek házi kocsonyát. Egyetlen kockázat – különösen repeta esetén ‑ a gyomor elkerülhetetlen lehűlése, de erre a helyzetre is felkészülnek, ugyanis forralt bor fogyasztásával lehet a bajt könnyen megelőzni. Ebédjegyek a helyszínen vásárolhatók 1000 Ft-ért (gyerekjegy 500 Ft). Gyertek bátran, nagy élményben lesz részetek.