Római temető a Bécsi út mentén


"... a holtaknak nagy tisztességgel adózik, s ősei sírja felett áldoz a jámbor utód" írta Ovidius, jelezve, hogy a római kor embere számára a halál is az élet szomorú része volt, melyről soha nem feledkezhetett meg. A temetők esztétikája hozzátartozott egy-egy település arculatához, a gazdagon faragott és színesre festett síremlékek, sírkövek látványa fogadta az utazót. A temetők helyét, a hagyományos előírásoknak megfelelően, Aquincumban is a városból kivezető utak mentén, általában a városi úthálózattal egyidejűleg tűzték ki. A mai Bécsi út mentén az aquincumi katonaváros nyugati temetője húzódott. Hosszú ideig, a Kr. u. 2-4. századig temetkeztek az egyes parcellákba, gyakran korábbi sírt bolygatott meg a később odatemetett sírja. A temetkezésnek két alapvető módja volt: a halott elhamvasztása (crematio) vagy a holttest földbe temetése (inhumatio, csontvázas temetkezés), ezeken belül azonban a temetkezési mód rendkívül változatos volt.

A gazdag kislányt a Kr. u. 4. században temették el (Bécsi út 96.). Az elhunyt, akár a máglyára került, akár a frissen ásott sírba, hitük szerint hosszú útra indult. Sírjába ételt-italt tartalmazó edényeket - legtöbbször korsókat, néha tálakat, tányérokat, palackokat és poharakat tettek. A leggyakoribb a helybeli műhelyek valamelyikében agyagból készült, nem túl jó minőségű edény, de a tehetősebbek és gyakran a gyermekek mellé drágább, más tartományokban gyártott darabokat – terra sigillatakat, üvegedényeket - adtak. Általánosan elterjedt kísérő tárgy volt az agyagból készült olajmécses s a túlvilági révésznek járó adó hagyományát őrző, a halott kezébe vagy bőrzacskóba helyezett pénzérme is. Gyakran sírba került a halott kedves tárgya, pl. bronzveretes ládikája, guzsalya is, s temetésekor ékszereit is magán viselte.

Párduc – a római kocsi egyik díszítményének részlete A 2003. évi ásatás során került napvilágra a katonavárosi temető egyik figyelemre méltó emléke: egy lovakkal együtt elföldelt római kocsisír. A területen élő őslakosság, a kelta-eraviscusok a halottak túlvilági utazását kocsin képzelték, s a rómaiaktól átvett szokásuk szerint állított sírköveiken ezt a jelenetet is megörökítették. Keveseknek jutott az a kiváltság, hogy megengedhették maguknak egy valódi, díszes kocsi – vagy részei - sírba vitelét. A kb. 3,60 x 3,60 m méretű, a sziklák közé mélyített sírgödörbe kötőféken vezetethették a két lovat – egy fiatal, 3 és fél éves, és egy idős, 18 éves kancát. A négykerekű kocsit bronzból öntött állatfigurákkal díszítették, bronzból készült a kerékagy is. Fa alkatrészeinek elszenesedett nyoma helyenként pontosan kirajzolódott, vas alkatrészei azonban erősen korrodálódtak.

1. A gazdag kislányt a Kr. u. 4. században temették el (Bécsi út 96.). 
2. Párduc – a római kocsi egyik díszítményének részlete

Dr. Facsády Annamária

© 2021 Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete - minden jog fenntartva

Designed with Mobirise html website template