Épületlátogatás
Várkert Bazár

Június 3. szombat - 10:00
Találkozó: a 19-es, 41-es villamosok 
Várkert Bazár megállójánál 

AKTUALITÁSOK

2014-ben készült el a több mint 40 évig tetszhalott állapotban, romként sínylődő Várkert Bazár felújítása. A Duna parti épületegyüttes azóta kedvelt séta- és pihenőhelye a budapestieknek és a turistáknak egyaránt. Április 15-én a Budavári barangolás alkalmával egy csoportunk már a helyszínen járt, a volt Ifipark területén, visszaemlékezhetett az ottani koncertekre. De most a teljes területét bejárjuk, és érdekes belső tereit is megtekinthetjük A felújított műemlék együttes az Ifjúsági Park sztoriján, volt helyén kívül sok más történetet, értéket rejt, amit a közeljövőben szakértő vezetéssel lesz módunk részletesen megismerni. Pottyondy Péter építész, a felújítás egyik felelős tervezője – egyesületünk tagja – június 3-án 10 órától megmutatja a Bazár legszebb pontjait, bevezet minket olyan rejtett helyekre, ahová általában csak a jól tájékozottak, vagy jó tájékozódó bátrak jutnak el (rendezvényterem, Erzsébet lépcső, lépcsős pavilon, Kazamata, stb.). Mindeközben mesél a nem hétköznapi tervezési, kivitelezési folyamatról is. Az akadálymentes séta tervezett időtartama körülbelül 2 óra. Kérjük kedves érdeklődőt, hogy részvételi szándékát tegye meg az alábbi e-mail elérhetőségünkön. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

az Egyesület Vezetősége 
egyesulet@ohegy.hu