aromaterápia
Tanévkezdés aromaterápiával

Az őszi hónapok érkeztével az immunrendszer erősítése hangsúlyosabbá válik, hiszen ahogy hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakoribbak a légúti fertőzéses megbetegedések. Az immunrendszer kiegyensúlyozott működésének alapköve a táplálkozás. A jól megválasztott, a szervezet számára minőségileg és mennyiségileg is megfelelő táplálék megalapozza az immunitást, hiszen a bélflóra és az immunrendszer közötti szoros kapcsolat ma már egyértelmű bizonyítást nyert, ahogy az is, hogy a stressztől túlterhelt idegrendszer szintén immundeficithez vezet.
Testi-lelki-szellemi táplálékunk alapvetően határozza meg egészségünket. Az egészséges ételek, a gyógyító gondolatok és a szelíd érzések az immunitásunk legfőbb őrei. Ám az alternatív gyógymódokra is érdemes ilyenkor gondolni.
Az aromaterápia remek választás, hiszen könnyen elérhető és néhány egyszerű szabály betartásával hatékonyan alkalmazható. Érdemes körültekintően választani – mindenképpen olyan illóolajat, melynek elérhető a gázkromatográfos tanúsítványa. Így biztosak lehetünk abban, hogy az bevizsgált és terápiás célra is alkalmas.
Nézzük, hogy érdemes alkalmazni az illatok tudományát, ha a gyermekünk immunrendszerét szeretnénk aktivizálni.


Használjunk diffúzort és párologtassunk illóolajokat!

A légzés által tüdőbe jutó, majd a tüdőt átszövő érhálózaton keresztül a teljes szervrendszerbe kerülő illóolajmolekulák fertőtlenítő hatása az emberi testben is érvényesül. Számos illóolaj az agy limbikus rendszerére hatva segít a jó közérzet megteremtésében, és általuk a napi stresszből keletkező zaklatottság, feszültség görcse is felenged, és ahogy már fentebb említettem, mivel az ideg- és az immunrendszer működése szoros összefüggést mutat, ezért a stresszoldó illóolajok közvetve hozzájárulnak a jó immunműködéshez is. A megfelelő illóolaj a légtérbe kerülve semlegesíti a baktériumokat, vírusokat.
A citromhéjból sajtolt illóolaj fertőtlenítő hatású, a levegőbe kerülő baktériumokat percek alatt semlegesíti. Kellemes illata ugyanakkor nyugalmat adó és egyben koncentrációt segítő is.
De említhetném a fenyőket, eukaliptuszokat, teafát, madagaszkári kámforfát – mind csodás fertőtlenítők és általános erősítők.
Ha a napi zakatoló gondolatokat szeretnék elcsendesíteni, tegyünk este a párologtatóba mandarint, narancsot, római kamillát, orvosi levendulát. Igen, a római kamilla a drágább illóolajok közé tartozik, de elegendő 1-2 csepp is alkalmanként, hogy megteremtsük a nyugodt alvás atmoszféráját.
A levendula aromavíz pedig kiváló választás, ha nincs diffúzorunk – párnára, függönyre, ágytakaróra porlasztva.
A közösségbe induló gyermekünket reggelente simítsuk át illóolajos keverékkel!
Növényi olajba (pl.: sárgabarackmag, kókusz, oliva) tegyünk pár csepp vietnámi eukaliptuszt, pálmarózsát, vadlevendulát– a bőrön keresztül így támogatjuk a szervezet öngyógyító képességét, és kiegyensúlyozzuk az idegrendszer működését, hogy bátran és magabiztosan indulhasson a gyerekek közé.  

Legyen része az esti rutinnak egy pár perces masszázs!

Érdemes tudni, hogy az érintés a bőr elsődleges nyelve, hiszen az érintésen keresztül érezünk, tapasztalunk, kapcsolódunk. Ezért a lélekkel végzett masszázst elsődleges gyógyító alternatívaként tartjuk számon.
Masszázs közben több oldalról is támogatjuk gyermekünket. Egyrészről a bőrét jótékony olajokkal tápláljuk, ami elengedhetetlen az egészséges fejlődéshez, gondolok itt az olajokban lévő értékes esszenciális zsírsavakra, továbbá az érintés áldásos hatására, melynek az az üzenete, hogy "fontos vagy", "nincs semmi gond"," itt vagyok veled, mindent megoldunk együtt". A masszázs hatására a feszültség kimosódik a testből, az izmokból, ezáltal nem építőköve lesz egy esetleges betegségnek. Az izmok ellazulnak, miközben az idegrendszer megnyugszik és stimulálja az önjutalmazó hormonok kiválasztását a szervezetben.
Az anyai kéz csodákra képes, az illóolajok pedig finoman asszisztálnak ehhez – az esti figyelmes és gyengéd érintéssel azt üzenjük gyermekünknek, hogy biztonságos szeretet veszi körül. Ez az érzés pedig jól működő immunrendszerhez segíti őt hozzá.
Amennyiben ennél mélyebben is érdeklődik az aromaterápiával kapcsolatban, esetleg kérdése is lenne, akkor szeretettel várom az Óhegy Klubházban 2021. szeptember 16-án, csütörtökön 18:00 órától. 

Előadás az aromaterápiáról, az Óhegy Klubházban

Amiről mesélni fogok:
🟠 hogyan hatnak testre és lélekre az illóolajok
🟠 miként alakíthatunk ki illóolajos házipatikát
🟠 miért fontos az illóolajok kémiai összetételének ismerete
🟠 milyen módon alkalmazható az aromaterápia a hétköznapokban
🟠 hogyan készíthetünk immunerősítő fürdősót és testolajat
🟠 miként támogathatjuk gyermekeink immunrendszerét
🟠 mire figyeljünk az alkalmazás során
Szót ejtek arról, hogy 10 évvel ezelőtt, amikor a gyermekeim megszülettek, miért döntöttem úgy, hogy a házipatikánkat természetes hatóanyagokkal töltöm föl. Megosztom azokat a trükköket és tapasztalataimat, amikkel a hétköznapokban sokat tehetünk családunk általános egészségi állapotának megóvásáért. Beszélek arról, hogyan hatnak testre és lélekre az illóolajok, és miért fontos, hogy ezeket együtt kezeljük. Betekintünk a tudományos aromaterápia világába, ami azért érdekes, mert segít megérteni a kémiai összetétel mögött rejlő hatásmechanizmusokat. Áttekintjük milyen módon alkalmazható az aromaterápia, és hogy milyen veszélyeket rejt magában.
Töltsön velem egy illatos estét, ha nyitott és kíváncsi, mert már szemezett a kis barna üvegcsékkel, és szeretné testközelből megtapasztalni a növényi hatóanyagok erejét.
Szeretettel várom: Rejnák Bea /okleveles aromaterapeuta/

© 2021 Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete - minden jog fenntartva