Tavaszi koncert a Népházban
Óbudai Kamarazenekar koncertje
családias körben, a Táborhegyi Népházban,
április 17-én, pénteken 19.00 órakor
Az Óbudai Kamarazenekar műsorában gyakran szerepelnek Händel és Bach művei. Az elmúlt két év hangversenyein, a Táborhegyi Népházban is, mindig szerepeltek e két nagy barokk szerző darabjai. Az idei tavaszi hangversenyen kortársaik közül Telemann és Gluck műveiből is válogattunk. Ezek a darabok túléltek vagy 250 évet, tehát valóban kiállták az idő próbáját.
Az Orfeusz és Euridiké Gluck háromfelvonásos operája. Bemutatója 1762-ben volt Bécsben. Ez a mű népszerű, ma is szerepel számos operaház műsorán. Ez egy szokásos operai cselekménysor: Orfeusz gyászolja feleségét, Euridikét. Ámor jelenik meg, és közli Orfeusszal, hogy lemehet az Alvilágba, és felhozhatja Euridikét, ha teljesít több nehéz feltételt. Orfeusz vállalja, sok kalandban van része, nem is sikerül, de végül boldog véget ér a történet. Nem kell félni, nem hangzik el a teljes és hosszú zenei anyag, de a szép és jól ismert részek, például a boldog lelkek tánca, előkerül.
Bach „A fúga művészete” című művéből legutóbb már elhangzott az első fúga – a főtéma. Most hallható lesz több fúga variáció némi szóbeli magyarázattal kiegészítve.
Telemann igen szorgalmas zeneszerző volt. Több művet írt, mint Bach és Händel együttvéve, pedig ők is nagyon sok és zseniális alkotást hagytak ránk. Telemann zenekari szvit formájában dolgozta fel Cervantes Don Quijote (Don Quixote) című világhírű regényét. A francia nyitány után az egyes tételekben a regény képei jönnek elénk: a Búsképű Lovag ébredése, a kaland elhatározása, a szélmalom megtámadása, a Dulcinea iránti szerelem fellobbanása. Jól felismerhető a zenében a szamár ordítása, a Rocinante nevű ló galoppja, végül a tekerőlant kíséretének utánzata a zárótételben. Reméljük, hogy megelevenedik majd a zene nyelvén közvetítve Don Quijote alakja, aki az örök illúziók és reménytelen küzdelmek, „szélmalomharcok” jelképe lett.

Megosztás: 
Share page with AddThis